kapubanner for mobile

Képzés a közszféra etikus és eredményes gazdálkodásáért

2016 szeptemberében indulhat meg az Állami Számvevőszék és a Miskolci Egyetem együttműködésével a közszolgáltatási teljesítménymenedzsment képzés, ami az etikus és eredményes gazdálkodásra készíti fel a közszférában dolgozó szakembereket – erről írt alá ma kiegészítő megállapodást a két intézmény vezetője, Budapesten.

A megállapodás keretében a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, az Állami Számvevőszékkel együttműködve 2016. február 1-ével hozza létre a Közszolgáltatási menedzsment intézeti tanszéket. A tanszék tudományos-kutatási tevékenységének fő célkitűzése az etikus közpénzügyi vezetőképzés oktatásának tudományos megalapozása. A posztgraduális képzés elsődleges célcsoportját a közszféra gazdasági vezetői, valamint a gazdálkodási döntések előkészítésében és ellenőrzésében résztvevő szakemberek jelentik.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek