Kevés a természettudományi, informatikai és mérnöki diplomás nők aránya Európában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA nők csak egyharmadát teszik ki a természettudományi, informatikai, mérnöki és matematikai diplomásoknak Európában, a startupoknak pedig mindössze 15,5%-ában vannak női alapítók - derül ki egy felmérésből.
2015-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete a Nők és Lányok a Tudományban Nemzetközi Napjává nyilvánította február 11-ét, hogy növelje a nők részvételét a természettudományok, az informatika, a mérnöki tudományok és a matematika (STEM) területén. Az Európai Bizottság Women in Digital Scoreboard 2021 című kiadványa szerint a nők csak körülbelül egyharmadát teszik ki a STEM területeken végző diplomásoknak Európában. A nemek közötti szakadék a vállalkozói tevékenységet is érinti, mivel az EU-ban a start-upok közül mindössze 15,5%-a női alapítású.
Amellett, hogy a STEM-ben kisebb a női diplomások száma, a nőknek a cégfinanszírozás kapcsán is akadályokkal kell szembenézniük. Közép- és Kelet-Európában egy közelmúltbeli felmérés szerint a rendelkezésre álló tőkének mindössze 1%-át kapják meg a női alapítókkal rendelkező startupok és további 5%-át a vegyes alapítású csapatok. Az adatok azonban azt is mutatják, hogy a régióban a női alapítók jobban bánnak a befektetett összegekkel: 96%-kal több bevételt termelnek 1 eurónyi finanszírozásra vetítve, mint a csak férfiak által alapított startupok.
Az egészségügy ígéretes szakterület a női szakemberek számára
Európában az egészségügyi dolgozók túlnyomó többségét (70-80%) a nők teszik ki. A fejlett országok között pedig Közép-, Kelet- és Dél-Európában a legmagasabb a női orvosok aránya. A balti államokban, a visegrádi országokban, Szlovéniában és Portugáliában az orvosok többsége nő, meghaladva az OECD 49%-os átlagát. Bár a női orvosok szakmai tapasztalatai révén kézenfekvő lenne, hogy innovációt indítsanak el az egészségügyben, mégis kevesebb vállalkozást alapítanak, mint férfi kollégáik. A számtalan történelmi ok ellenére az utóbbi időben – több folyamat eredményeként – növekedésnek indult a női vállalkozók száma az egészségügyi területen.
„Három karakteres tendenciát figyelhetünk meg – mondja Tóth Mónika, az EIT Health InnoStars Regional Innovation Scheme (RIS) program igazgatója. – Először is, a női egészségügyi innovátorok egyre változatosabb szakterületekről érkeznek. A legtöbben természetesen tudományos, technológiai háttérrel rendelkeznek, sok nő közvetlenül a laboratóriumból érkezik, de vannak társadalomtudományi diplomások is. Az egészségügyi innovációban sokféle szerepkör létezik, és a nők gyorsan be tudnak kapcsolódni a folyamatokba. Másodszor, megfigyelhetjük, hogy egyre több startupot alapítanak és/vagy vezetnek nők. Harmadszor pedig párbeszéd van kibontakozóban a nők által vezetett startupok esélyegyenlőségének megteremtéséről, és a startup-ökoszisztémában azt a tendenciát látjuk, hogy a kockázatitőke-befektetők nyitottabbak rá, hogy nők által vezetett startupokba fektessenek.”
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?