Kiáltványt adott ki a szakszervezet a tanárok helyzete miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA PSZ kiáltványa többek között a tanárok fizetésére, túlterheltségére, a pedagógushiányra és szakképzés helyzetére hívja fel a figyelmet.
"A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a hazai és a nemzetközi közvéleményhez fordul a kormány elhibázott oktatáspolitikája miatt!" - olvasható a szakszervezet szeptember 1-jén megjelent kiáltványában. Mint ismert, a sokadik tárgyaláson sem tudtak megegyezni a béremelésről a kormánnyal a pedagógus-szakszervezetek,ezért több iskolában is polgári engedetlenségi akcióval indul a tanév.
A kiáltvány szerint a magyar kormány tudatosan alacsonyan tartja az oktatásban dolgozók bérét és OECD-tag uniós országok közül nálunk a legalacsonyabb a pedagógusok fizetése. A PSZ követeli, hogy a bérek érjék el a diplomás átlagbér legalább 90, majd 100 százalékát, és a fizetés legyen értékálló, kövesse az inflációt. A szakszervezet felhívja a figyelmet, hogy a kezdő tanárok nem tudnak megélni és a megalázó fizetések miatt nincs utánpótlás.
"A magyar kormány tétlenül nézi, hogy az alacsony fizetések mellett az oktatásban dolgozók óraszáma, munkaterhe az egyik legmagasabb az Európai Unióban! A túlmunkát nem fizetik ki, a dolgozók nagy része kénytelen másod- és harmadállást vállalni!" - írják.
A levél arra is kitér, hogy csaknem 16 ezer pedagógus hiányzik az oktatásból. Mint korábban írtuk, a PSZ elnöke olyan esetről is tud, amikor egy éven át a történelemtanár oktatta a fizikát egy iskolában.
"Már az általános iskolák ötödében képesítés nélkül is dolgoznak pedagógusok, akik nem helyettesíthetik a szaktanárokat! Szülők ezrei nézik tehetetlenül, hogy gyermekeik lyukas órái hétről hétre szaporodnak nemcsak vidéken, hanem a fővárosban is" - hívják fel a figyelmet.
A kiáltvány szerint a döntéshozók hatalmi szóval korlátozták a sztrájkjogot, amely a munkavállalók alapvető joga, ezért hazai és nemzetközi jogi fórumokhoz fordul a szervezet.
"Mindezen tényekből a hazai és a nemzetközi közvélemény is meggyőződhet, hogy a magyar kormány - legsúlyosabb bűneként - még gyermekeink jövőjét is képes feláldozni. Ezért minden felelősséget vállalnia és viselnie kell!" - írják.
fotó: unsplash
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?