Pedagógus utánpótlás: Fontos újdonságok a Klebelsberg ösztöndíjprogramban
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslatára az eddigieknél többen részesülhetnek a pedagógus utánpótlást támogató Klebelsberg képzési ösztöndíjban - jelentette be Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára.
A Magyar Közlönyben megjelent rendeletmódosítás jelentősen megkönnyíti a részvételt a programban.
A Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram a tanári, tanítói vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatókat ösztönzi arra, hogy a végzettségüknek megfelelően, hosszú időre helyezkedjenek el.
Pályázatot a magyarországi felsőoktatásban, osztatlan tanárképzésben, gyógypedagógia vagy tanító alapképzésben tanuló, magyar anyanyelvű hallgatók nyújthatnak be. Az ösztöndíj összege félévente, a tanulmányi átlag függvényében 125-375 ezer forint lehet.
A támogatottaknak vállalniuk kell, hogy a diplomaszerzés után a végzettségüknek, szakképzettségüknek megfelelően főállású pedagógusként helyezkednek el meghatározott intézményi körben.
Az új előírások értelmében pályakezdőként egyház vagy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítvány által fenntartott köznevelési intézményben is munkába állhatnak a frissen végzett pedagógusok. A kibővített körbe tartoznak az egyház által fenntartott felsőoktatási intézmény köznevelési intézményei is. A lehetőség vonatkozik minden jelenleg szerződéses hallgatóra és azokra a volt ösztöndíjasokra is, akik 2021. június 1-jét követően szerezték meg oklevelüket.
A kormány kiemelt célja, hogy az egyetemek a hivatásuk gyakorlására még alaposabban felkészült pedagógusokat képezzenek egységes és átjárható rendszerben. A pálya vonzóbbá tételéért a közelmúltban döntöttek arról, hogy a felsőfokú tanárképzés a jövőben hat helyett öt évig tart. 2022 szeptemberétől új szaktanári képzéseket indítanak természettudományos területen.
A Klebelsberg képzési ösztöndíjprogramban mostanáig több mint négyezer hallgató kapott összesen csaknem hatmilliárd forintot, a kedvező változtatásokkal még többek előtt nyílik meg ez a lehetőség.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívása ma nem a létszám-, hanem a használható tudás hiánya. A technológiai és ipari átalakulás... Teljes cikk
A fosszilis energiahordozóktól való elmozdulás soha nem látott munkaerő-igényt teremt az elektromos hálózatok körül: tízezrével nyílnak új... Teljes cikk
Magyarországon is megvetette a lábát a munka világát jó értelemben felforgatni akaró - lapos szervezet, döntés az alsó szinteken, emberközpontú... Teljes cikk
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 1 hete
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 2 hete
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hete
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 3 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hete
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 3 hete
- Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére 4 hete
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 1 hónapja
- Bértáblák 2026 1 hónapja
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 2 hónapja
- Átmenetileg szünetel az új jelentkezések befogadása a Demján Sándor Tőkeprogramra 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben