Lasszóval kell fogni az új jelentkezőket a tűzoltóságnál
Egyre kevesebben választják a pályát, így szükség van a további béremelésre a tűzoltóknál - mondta a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke az Inforádiónak.
Az Inforádióban emlékeztet arra, hogy ugyan a kormány még 2015-ben életpályamodellt alakított ki, így 2019-ig átlagosan 50 százalékkal nőtt a tűzoltók illetménye, de egy kezdő tűzoltó jelenleg nettó 180 ezer forintot visz haza. A továbbiak pedig nem világosak, mert a Belügyminisztérium közölte, hogy folyamatosan egyeztetnek az állomány tagjainak élet- és munkakörülményeit érintő kérdésekben, ám ez a valóságban nincs így.
Abszolút vakon vagyunk ebben a történetben. Életpályáról beszélünk, de én abszolút nem úgy képzelek el egy életpályát, hogy nem tudom, három év múlva mi lesz az életpálya. Ez arról szólna, hogy ha az ember elkötelezi magát egy szervezethez, tudja, mire számíthat a pályafutása befejeződésekor. Itt most ezt nem látjuk." - mondta Salamon Lajos.
A szakszervezet vezetője szerint a helyzet csak rosszabb lesz, ugyanis a szolgálati nyugdíj megszüntetésével még kevesebb jelentkező akad. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete egy kérdőívet tett közzé honlapján, amelyben a munkakörülményekről és a fizetésről is kérdezik a résztvevőket. A civilek véleményére a bértárgyalásokkor is lehet alapozni - hangsúlyozta a szervezet elnöke.
A rádió megkeresésére a belügyi tárca csak annyit közölt, hogy 2015 óta 50 százalékkal emelkedtek a bérek, a rendvédelmi életpályaprogram továbbfejlesztésének lehetőségeit pedig a 2019. évi, az új életpályamodellre történő teljes illetménybeállás hatásainak ismeretében vizsgálja meg.
infostart.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk
- A saját jogon járó nyugdíjban és ellátásban részesülők száma nemek és a teljes ellátás összege szerint 6 napja
- A főbb nyugdíjellátások átlagos összege Magyarországon - grafikon 7 napja
- Egyre nagyobb a szakadék az átlagnyugdíjak és az átlagbérek között 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők aránya vármegyénként - grafikon 1 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 1 hete
- Új korszak jöhet a munka világában? Nagy elvárásokat fogalmaztak meg a szakszervezetek 2 hete
- Együttműködést kezdeményez az új kormánnyal a Liga Szakszervezetek 2 hete
- Jön a Férfiak40? – inkább a rugalmas nyugdíj lehet a megoldás 2 hete
- Megszakad a szakszervezeti majális 135 éves hagyománya 2 hete
- Svájci indexálás: így maradtak el a magyar nyugdíjak a bérektől 3 hete


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?