Lejárt a wellbeing kora, a jövő a törődő vállalatoké

A vállalatok kétharmadánál már fut vagy a közeljövőben indul egészségprogram, amelynek fókusza a legtöbb esetben a mozgásra való motiválás és a mentális egészség ápolása. 

Több mint 150 vállalat bevonásával készült véleményfelmérés arról, hogy napjainkban milyen módon és eszközökkel tesznek a cégek munkavállalóik kiegyensúlyozottságához, jóllétéhez.

Fut vagy futni fog

A Blue Colibri International Kft. adatgyűjtéséből az derült ki, hogy a vállalatok kétharmadánál már fut vagy a közeljövőben indul egészségprogram, amelynek fókusza jellemzően a mozgásra való motiválás és a mentális egészség ápolása. 

Tavaly februárig a vállalatok kommunikációjában nagy hangsúlyt kapott a munkahelyi jóllét, az un. wellbeing és office branding, továbbá az, hogy milyen rekreációs lehetőségekkel élhetnek egy adott cég dolgozói az irodában. A home office a legtöbb helyen csak korlátozottan volt megoldható, a távmunka és részmunkaidő pedig csak igen kevés munkahelyen volt jellemző. Az elmúlt évben ezen a területen is nagy változás következett be, a munkáltatók ma már új kihívásokkal szembesülnek: a járványhelyzet enyhülésével az irodai munkavégzés részben újraindul, de sok esetben a home office is a gyakorlat része marad.

Fókuszban az egészségvédelem

A Blue Colibri véleményfelméréséből az látszik, hogy a már már klasszikusnak tekinthető office branding és wellbeing kulcsszavak helyett egyre nagyobb teret nyer az, hogy a munkavállalók biztonságban érezhessék magukat, törődő vállalatként ítéljék meg a munkáltatóikat. 

Ezek első körben munkavédelmi és egészségvédelmi intézkedéseket jelentenek, melyek az elégedettség mellett nagyban hozzájárulnak az elköteleződés kialakulásához is. Izgalmas eredmény továbbá, hogy a wellbeingen belüli fókuszok erőteljesen áttolódtak. A kutatás rávilágított, hogy a 2020-as év bizonytalanságai és a hosszú bezártság miatt felerősödött az igény a mentális egészségmegőrzésre - ezt a megkérdezettek 82%-a megjelölte célterületként. Ugyancsak a kialakult stressz kezelésének jó eszköze a mozgás ösztönzése, melyet a munkaadók 77%-a tart kiemelten fontosnak.  

Hosszú távon és online is

A felmérésben kis-és középvállalkozások, startupok, de multinacionális nagyvállalatok is részt vettek több szektorból. Kiderült, hogy kétharmaduk már foglalkozik munkavállalói egészségprogrammal - az éppen fut vagy jelenleg tervezés alatt áll. A kitöltők véleménye alapján megerősítést nyert az is, hogy az egészséggel való foglalkozás és a kellő hatás elérése nem mérhető hónapokban.

A vállalatok 81%-a folyamatos, egész évben működő és munkavállalók által elérhető programban gondolkozik. A cégek 58%-ban belső erőforrásból építenék fel a működtetéshez szükséges keretrendszert és 44%-ban támogatják a program sikerességét online felületekkel - így a lehetőség akár home office-ból vagy távoli munkavégzés esetén is elérhetővé válik.

 

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan nőtt az alkoholfogyasztás a válság alatt? - Veszélyben a vezetők?

Nagyobb eséllyel növelték fogyasztásukat a növekvő anyagi gondokkal küzdők, az idősek, a nők, a kisgyermeket nevelők és a vezetők – derül ki... Teljes cikk

Miért vagyunk ennyire hullafáradtak – és mi köze ehhez a munkának?

Nem egyéni gyengeségről van szó, hanem rendszerszintű jelenségről. A pandémia utáni években a munka világa folyamatos alkalmazkodásra... Teljes cikk

Ezzel a 7 lépéssel képernyőmentes lehet a karácsonyi ünneplés

A magyarok naponta átlagosan 6 óra 10 percet töltenek online, ebből 3 órát mobilon, 1 óra 48 percet szentelve a közösségi médiára. A közelgő... Teljes cikk