Megjelent: 13 hónapja

Leszázalékolnak-e ha látási fogyatékos és HIV pozitív vagyok?

Látási fogyatékos vagyok, fél éve pedig HIV-pozitív is. A kérdésem az lenne, ha rokkantsági ellátást igénylek a HIV-et figyelembe veszik-e, lévén gyógyíthatatlan, vagy felesleges lenne beleírni? Az interneten olvastam, hogy van akit leszázalékoltak a vírus miatt, de nem tudom ezek mennyire hiteles források.

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Mivel a felsorolt betegségei/állapota munkavégző képességét jelentős mértékben korlátozhatják, én mindenképpen azt javasolnám, hogy keresse fel a háziorvosát, aki a teljes kórtörténetét ismeri és konzultáljon vele arról, hogy ő ebben a helyzetben mit javasol.
Az úgynevezett komplex minősítési ("leszázalékolási") folyamatban az orvosszakértő a rendelkezésre álló leletek, a TAJ számon alapuló egészségügyi nyilvántartások, valamint az általa végzett vizsgálatra alapozva, jogszabályban rögzített szakmai táblázatok használatával szervrendszerenként megállapítja a betegségcsoportonkénti részkárosodási értékeket, majd meghatározza az össz-szervezeti egészségkárosodást és az egészségi állapot mértékét. A komplex minősítés végeredményét (így a megállapított ellátás összegét is) az egészségi állapot mellett ráadásul még foglalkozási és szociális rehabilitációs szempontok is befolyásolják.
Pontos diagnózis hiányában nem tudunk maximális bizonyossággal prognosztizálni semmit, de úgy gondolom, érdemes lehet elindítania a komplex minősítési folyamatot, amennyiben a háziorvosa is alátámasztja ennek indokoltságát

Aki válaszol:

Megváltozott munkaképességgel kapcsolatos szakértő - Kappel Katalin

Kappel Katalin vagyok, munka- és szervezetpszichológus. Pszichológus diplomámat 2010-ben az ELTE munka-, döntés- és szervezetpszichológia szakirányán szereztem. Ezt követően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszékén munka- és szervezet szakpszichológus képzést végeztem el.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a kerdes@hrportal.hu címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Antalóczy Adrienn válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus és a Saldo Zrt segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Saldo Zrt válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Közszolgálati kérdésekkel kapcsolatban Dr. Hódosi Anikótól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2021.01.30Videokonferenciás 2 napos Scrum Master képzés A két napos intenzív, gyakorlat-orientált tréning szerepjátékokon és szimulációkon keresztül segít a résztvevőknek megérteni, hogyan alkalmazhatóak a legkülönbözőbb projektekben a Scrum alapelvei. Kitérünk arra is, hogy mikor érdemes használni a Scrumot, és mikor nem. Részletek Jegyek
  • 2021.02.04Stratégiai- és teljesítmény controlling A vezetők elmondása alapján a controlling gyakran utókalkuláció fókuszú, célja a pénzügyi számvitel kiszolgálása. Ez a kutatás is rávilágít arra, hogy kimutathatóan sikeresebbek azok a vállalatok, ahol a vezetők támaszkodhatnak a controller tevékenységére. Részletek Jegyek
  • 2021.02.23 Adatvédelmi tisztviselő képzés Megújult blended képzésünk során a jogi háttér áttekintése mellett gyakorlati példák, megtörtént esetek és a résztvevők által hozott problémák közös elemzése segíti a szabályok értelmezését először e-learning, majd egy online konzultációs nap keretein belül. Részletek Jegyek
  • 2021.03.08 Vezetői kommunikáció és konfliktuskezelés képzés A képzés célja a szervezeten belül eredményes és hatékony kommunikáció feltételeinek és eszközeinek megismerése és begyakorlása, a résztvevők kommunikációs kultúrájának fejlesztése - A személyes és a vezetői kommunikáció hatásfokának és eredményességének javítása - A szervezeten belül eredményes és hatékony együttműködés és konfliktuskezelés alapjainak megismerése Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
2021-ben a rokkantsági ellátás melletti keresetnek milyen feltételei vannak közalkalmazotti munkaviszonyban?

Közalkalmazotti munkaviszonyban dolgozom több mint egy éve rokkantsági ellátás mellett részmunkaidőben. Öregségi nyugdíj eléréséhez van még 10... Teljes cikk

Leszázalékoltathatom-e magam máj és szívelégtelenség miatt?

LCD-vel élő személy vagyok. Két éve volt egy epeműtétem, ami nem sikerült, ennek következtében károsodott a májam és szívelégtelenség is... Teljes cikk

Milyen támogatás jár 40%-os egészségkárosodásra?

Érdeklődni szeretnék, hogy jár-e bármilyen támogatás 40%-os egészségkárosodásra? A fogyatékossági támogatásra való kérelmet elutasították... Teljes cikk