Magyarok a nagyvilágban - HR-es vizeken Szingapúrban

Jakab Zoltán

- Mikor és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?

- Ez a kérdés messzire vezet vissza. Talán onnan kezdeném, hogy 2008-ban az AIESEC nemzetközi szervezetének köszönhetően lehetőségem volt egy évet Srí Lankán tölteni, egy HR és menedzsment tanácsadó cégnél dolgoztam. Teljesen más világ tárult fel előttem, mely magával ragadott, és óriási élményt jelentett. Szingapúrba is átlátogattam, de akkor még nem sejtettem, hogy a kalandjaim itt folytatódnak majd. Hazaérkezésem után a magyar főnököm szavai erősítettek meg abban, hogy vissza kell térnem Ázsiába. "Találd meg azt, amit égő vággyal akarsz csinálni" - mondta, és bár meglepte a reakcióm, áldását adta az utamra. 2010 tavaszán egy húsz kilós hátizsákkal ültem fel a repülőre, konkrét terveim nem voltak, csak annyit tudtam, hogy egy fejlett ázsiai országban akarok élni. Régóta tanultam már a kínai nyelvet, de úgy éreztem, egy többnyelvű környezetben mégis nagyobbak lesznek az esélyeim, így végül Szingapúrt választottam, ahol rövid időn belül állást is találtam, így szakmai karrierem is izgalmas kihívásokkal folytatódott.

- Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna, vagy inkább csak sodort az élet?

- A Budapesti Gazdasági Főiskola külkereskedelmi karán, gazdaságdiplomácia és nemzetközi menedzsment szakon végeztem, közgazdász vagyok. A magyarországi cég, melynél pályafutásomat kezdtem, pszichometriai eszközök/tesztek kidolgozásával foglalkozott, ezeket alkalmaztuk a HR világában, és az olyan általános HR feladatok mellett, mint a csapatépítés, vagy a 360 fokos értékelés, ezzel foglalkoztam a srí lankai cégemnél is. Hazaérkezésem után itthon nyergeltem át egy érdekes műfajra, a pozitív pszichológia területére. Magyar főnököm mentorától, az otthon is nagy népszerűségnek örvendő "A Titok" című könyv írójától, tanulhatta el azt a gondolkodásmódot, melyet a kis-, és középvállalkozások HR és menedzsment folyamataiban alkalmaztunk sikerrel, célközönségünk maguk a cégtulajdonosok voltak. Ennek a filozófiának köszönhetem szingapúri állásomat is, többkörös interjú után kerültem be a HR és menedzsment gazdálkodással foglalkozó céghez, ahol új főnököm a következő szavakkal üdvözölt: "Hiszek benned, és úgy gondolom, megérne a dolog egy konferenciát."

Így az elmúlt egy évem ennek a konferenciának a megszervezésével telt. Létrehoztam egy csapatot, ők segítettek benne, hogy a közelgő nagy napon több mint száz magas beosztású vezetőnek mutathassuk be a pozitív pszichológia elsajátításának módját és forradalmi előnyeit. A pszichológiának ezt az ágát 15 éve kutatják és használják tudatosan, és mi azt akarjuk átadni, hogyan lehetséges a munka világában is alkalmazni, hogy az emberek pozitívak, motiváltak, boldogabbak legyenek. Erre ugyanis Szingapúrban ugyanúgy szükség van, mint Magyarországon. Hogy mindig is ezt szerettem volna? - inkább mindig is csodáltam azokat, akiknek soha nem okozott gondot a "mi leszel, ha nagy leszel" kérdés. Én erre a kérdésre most, huszonhat évesen kezdtem el felfedezni a választ, és nagyjából két éve körvonalazódik előttem az út, amelyet igazán a magaménak érzek. Úgy gondolom, ahhoz, hogy ezt kimondhasd, állandóan menni kell - kipróbálni magad a világban -, és tudni, hogy minden pofon közelebb visz téged ahhoz, hogy megtaláld önmagadat.

- Mit gondolsz, az a munka, amit kint végzel, mennyiben lenne más itthon?

- Szakmai értelemben otthon ugyanúgy végezném ezt a munkát, igazán nagy különbség nem lenne, megemlíteném ugyanakkor, hogy ebből a szempontból Magyarországon talán nyitottabbak az emberek, valahogy nincsenek ekkora falak az új dolgokkal szemben. Otthon másfajta falak vannak. Fizikailag körülbelül száz munkatárs vesz körül a cégnél, és bár két fehér ember van csak köztük, a csapat mégis hihetetlenül nemzetközi, mert a többiek mind más-más ázsiai országból származnak. Ahogy említettem, egy személyre szóló feladaton dolgoztam az elmúlt egy évben, így a kollégáimmal nem kellett együttműködnöm, viszont a megbecsülés nem marad el, érzem, hogy értékelik a munkámat. Ez is valószínűleg annak a sokszínű emberi környezetnek a következménye, melyben csak úgy lehet boldogulni, ha elfogadóvá válsz. A főnökömmel ilyen szempontból nem lehetek elégedett, emberileg szeretem, és tiszteljük egymást, de nem tartom kellően motiváló, jó vezetőnek. Ezzel a különvéleménnyel úgymond szembefordulok a helyi normával, a vezetőket övező elrugaszkodott tekintélyelvűséggel. Az itteni rendszer erősen hierarchikus, a főnök szava nem csak szent és sérthetetlen, meg sem merik szólítani őket a beosztottjaik, inkább menekülnek a közelükből. Ez távol áll tőlem.

- Milyen életkörülmények között élsz, és milyen az életszínvonal a magyarországihoz képest? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?

- Szingapúr és Magyarország hasonló abból a szempontból, hogy az emberek egyaránt szeretnek panaszkodni. A különbség csak annyi, hogy az itteniek valóban jobb életszínvonalon élnek, mint a magyarok. Szingapúr a világon az egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel büszkélkedhet, mégis, ha egy átlagembert megkérdezel, milyen volt a napja, valami negatívat fog említeni, valaminek a hiányáról fog panaszkodni. Ennek okát azonnal vissza is vezethetem a munkám, a pozitív pszichológia témakörébe, a legtöbb embernek ilyen a természete. Az európai emberek pálmafás trópusi szigetre, a szingapúriak változatos évszakokra, hóra és izgalmasabb nagyvilágra vágynak. A tanult társadalmakban, ahova beengedik a világot, azt is látni fogják az emberek, hogy mi az, ami hiányzik nekik. Meg kell tanulnunk hálásnak és boldognak lenni azért, amink van, de ez még nem kell, hogy a vágyaink feladásával járjon. Máskülönben én sem lennék itt.

Összehasonlítást is nehéz ugyanakkor tenni, az étel jóval olcsóbb, mint otthon, a "kultúra" nem főz, mindenki az utcán eszik. Hatszáz magyar forintnak megfelelő itteni dollárból kiadós ebédet kapok. Olcsóbb a benzin is, nagyon sok viszont az albérlet, de a helyiek sokáig élnek a családi fészek kényelmében. Az adó öt százalék, melyet az első évben nem is kell fizetnem. Egy helyi pályakezdő körülbelül 370 000 forintnak megfelelő összeget keres. Az országnak négy hivatalos nyelve van, az ötven évnél fiatalabbak biztosan beszélnek angolul anyanyelvi szinten, és teljesen általános, hogy mindenki két-három nyelven tud. Létezik egy számomra nagyon szimpatikus kormányzati rendelet, mely nem engedi, hogy egy lakótömbön belül harminc százaléknál több kínai, maláj, vagy indiai éljen együtt, így elkerülik a homogén negyedek kialakulását. Ilyen környezetben mindenki megtanulja tisztelni a másikat, de azért a fehér embernek megvan a maga pikantériája. Észrevettem például, hogy a helyi fiúkkal nehezen jövök ki, talán régi szokás szerint a lányokat féltik tőlem.

- A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni?

- Diplomás külföldiként ebben az országban nem kell aggódnom. A fizetésem egyharmada lakbérre megy el, egyharmadot félreteszek. A maradék annyira elég, hogy úgymond sosem kell számolgatnom, mennyit költsek, hogy fenntartsam magam. Szuper albérletben élek, ami tökéletesen megfelel a céljaimnak.

- Milyen a kinti munkamorál?

- A helyi cégeket jellegzetesen ázsiai munkamorál jellemzi, rengeteget dolgoznak. A túlórázás természetes jelenség, mindenki tovább marad, mint ahogy a munkaideje szól, és ezért nem jár több fizetés. Próbálok ragaszkodni hozzá, hogy akkor dolgozzam, mikor dolgom van, de velem is előfordul, hogy egy-egy órát ráhúzok, amit a főnököm magától értetődő dolognak tart.

- Érzel honvágyat? Mi hiányzik Magyarországról?

- Mondják, hogy minden ember, aki elhagyja Magyarországot, hatalmas hazaszerető lesz, ez is megtanítja értékelni a dolgokat. Nekem is sok minden hiányzik, nemcsak a család és a barátok, hanem maga az ország is: a karácsony, a húsvét, ételek és ízek, sonka, kolbász, túrórudi, a milánói sertésborda, a hangos metrók, a négyes-hatos villamos, vagy akár a fehérvári úti vásárcsarnok. De most nem otthon vagyok, ennyi.

- Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?

- Szingapúr tömegközlekedési rendszere egészen fantasztikus, egy feltölthető chipkártyával mozoghatok a pontosan összehangolt vonalak között. Ebben fényévekkel járnak előttünk, egyszerűen nincs is szükség autóra, taxira. Kiemelendő a tisztaság, és az emberek nyitottsága. Az utcán mindenki mosolyog rám, és meg akarják tudni, ki vagyok, honnan jöttem. Az ország földrajzilag izgalmas helyen fekszik, fillérekbe kerülnek a fapados járatok, megéri innen utazni. A komp másfél óra alatt visz át Indonéziába, ez azt jelenti, hogy hamar ott lehetsz a fehér homokos, pálmafás tengerparton, hogy megnézd a naplementét. A másik irányban másfél óra utazással elérheted a maláj hegyeket, hogy megkóstold az epertermést, vagy lásd a dzsungelt.

- Hogyan telik egy napod?

- Hivatalosan 8.30-tól 17.30-ig dolgozom, de van, hogy este 6-ig, fél 7-ig, vagy tovább is bent maradok. A munkaidő első fél órája egy közös "Chi-Kung" gyakorlattal telik, ingben, öltönyben végezzük a stressz elleni jógagyakorlatokat, hogy frissen és üdén kezdjük a munkát. Vicces látvány lehet a különböző pozíciókban gyakorlatozó iroda, de jó HR koncepciónak tartom, segít a testi és lelki kiegyensúlyozottság megteremtésében. Ebédszünetben igyekszem elhagyni a felhőkarcolót, melynek huszonharmadik emeletén dolgozom. Szingapúrban külön negyedek alakultak ki, ahova az emberek ebédelni járnak, itt mindent meg lehet találni. Este barátokkal, a barátnőmmel találkozom, heti kétszer sportolok, próbálok kiegyensúlyozott életet élni, a buli egyébként is drága mulatság, a belépők és az alkohol is sokba kerül. Izgalmas az éjszakai élet, de okosan kell csinálni, ha nem akarjuk, hogy rámenjen a fizetésünk.

- Mennyi ideig tervezel kint maradni? Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol most élsz?

- Az itteni élet minden napja tanulás számomra, egy darabig még biztosan maradok. Konkrét dátumot nem tudnék mondani, ez percenként változik. A célom, hogy ha visszatérek Magyarországra, ne kelljen munkát keresnem. Lehet ez egy visszautasíthatatlan állásajánlat, vagy egy önálló vállalkozás elindításának okán, de pár évig még biztosan nem megyek haza. Azt sem tudnám megmondani, milyen bőrszíne lesz a feleségemnek. Szingapúr jó hely egy gyerek számára, és az is egyértelmű, hogy a gyerekeim mindenképpen beszélni fognak magyarul, ez a kérdés azonban még a jövő titka.