Mégsem épít le 1200 embert a Dunaferr
Az ISD Dunaferr Zrt. visszavonta a 2013 őszén kezdeményezett 890, valamint a 2016 áprilisában bejelentett, további 300 alkalmazott elbocsátására vonatkozó szándékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, valamint a cég reorganizációs, management support és HR-igazgatója szerdán, Dunaújvárosban.
A kormány ennek érdekében 480 millió forint munkahelymegtartó támogatást nyújt a Dunaferrnek, amiből a létszám-leépítési szándék visszavonásán és a korábban elbocsátással érintett dolgozók továbbfoglalkoztatásán túl elkezdődik a munkaerő utánpótlás kinevelése is.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2013-ban a Dunaferr még 1500 ember elbocsátását tervezte, majd a kormányzattal történő tárgyalásokat követően 890 alkalmazott létszámleépítését jelentette be. Hozzátette: a kormányzat aktív munkaerő-piaci eszközökkel segített a cégnek abban, hogy az elbocsátott dolgozók létszáma minél kisebb legyen.
Sevcsik Mónika reorganizációs, management support és HR-igazgató közölte, hogy a társaságnál 242 személyt bocsátottak el az elmúlt három évben. A véglegesen távozott dolgozók közül többeket új munkahely megszerzésében és átképzésben támogatott a vállalat acélalapítványa.
Az igazgató kiemelte: a munkaerő-megtartó állami támogatáson felül két másik oka is volt a létszámleépítés visszavonásának. Egyrészt jelentős reorganizációs programot indítottak el, aminek eredményeként 2015-ben már nyereséges volt a társaságcsoport, másrészt az idei évre tervezett valamennyi beruházást meg tudták valósítani.
Galambos Dénes (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője bejelentette, hogy az acélalapítvány nyugdíj előtt álló dolgozókat segítő senior programja mellett elindul a junior program is, amely a nyugállományba vonuló szakemberek utánpótlását biztosítja a korszerű acélgyártás érdekében. A programban a Dunaújvárosi Egyetem, a helyi szakképző intézmények és a szomszédos megyék is részt vesznek - tette hozzá.
Balogh Béla, az országos Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke a létszámleépítés visszavonását nagy eredménynek nevezte. Úgy vélte, mindez azt jelzi, hogy az elmúlt időszakban a helyi és az országos szakszervezeti vezetés, illetve a cégvezetés igen konstruktívan együttműködött.
Mucsi Zoltán, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke a munkahelyek megtartása mellett a folyamatos korszerűsítést is üdvözölte, mert a fejlesztések a következő 6-10 évre biztosítják a zavartalan működést. Reményének adott hangot, hogy 2-3 éven belül a cég autóipari beszállítóvá válhat, amihez minőségi termékeket kell előállítania.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk
Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 3 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 1 hónapja
- Forradalmi kísérlet Európában: alapjövedelmet kap 2000 dolgozó – állami szinten 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?