Mindkét fél tart a távmunkától
A munkavállalók kilencven százaléka elvben szívesen dolgozna távmunkásként, de ha választaniuk kellene, inkább a hagyományos forma mellett döntenének.
Az MTA Szociológiai Kutató Intézetében készült felmérése szerint a megkérdezettek több mint 90 százaléka számára vonzó a távmunka. A kutatásban elsősorban a célcsoportot, a közép- vagy felsőfokú végzettségűeket vizsgálták. Ez a fajta foglalkoztatás ugyanis magas fokú szaktudásnál, és önállóságra, fegyelemre való képességnél érvényesül igazán. Szellemi foglalkozásúaknak ajánlott, és természetesen technikai hátteret, így internet-kapcsolatot igényel. A tévhitek érvényesültek az első hazai távmunka-pályázatok meghirdetésénél is: az első állami pályázatot ugyanis alacsonyan képzettek, hátrányos térségben élők, idősek számára írták ki.
Mindkét fél nyer
A távmunka a közhiedelemmel ellentétben nem egyenlő az otthoni feladatvégzéssel. A notebookok és a net segítségével a munka bárhol végezhető, külső helyszínen végezhetőek a feliratok a 8-tól 16 óráig tartó munkaidőtől függetlenítve. Így ez a megoldás nagy segítség a családosoknak: apáknak és anyáknak egyaránt. Hasonlóan a kötöttségeket oldja a job-sharing nevű alternatív lehetőség, mely egy munkakör többfelé osztását jelenti, és például a gyerekes anyák részmunkaidős, de teljes értékű foglalkoztatását teszi lehetővé.
A távmunka segítségével emellett a cégek lefaraghatják a költségeiket, kisebb irodaházat kell fenntartaniuk, csökken a rezsiköltség, és nem egyszer növekszik a teljesítmény a nyugodtabb és stressz mentes munkavégzés eredményeként.
Magyarországon a rugalmas munkaidő beosztásra csak minden harmadik vállalatnál van lehetőség, és a job-sharing még a távmunkánál is jóval ritkább. Pedig a dolgozók idejének és magánéletének figyelembe vétele jelentősen növeli az elégedettséget és a céghez való kötődést. Nem véletlen, hogy a 2005. év Legjobb Munkahely-felmérés győztese, a GlaxoSmithKline (GSK) is a rugalmas munkáltatók közé tartozik, itt a benti túlórázás helyett - akár a nap bármelyik szakában - haza lehet vinni a munkát.
A távmunkában dolgozók aránya kontinensünkön 13-14 százalék, az USA-ban 30 százalék. Európában Hollandia vezet, ahol a munkavállalók 20 százaléka dolgozik a vállalat székhelyétől függetlenül.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A kötelező irodába visszatérés nem hozta a várt eredményt: üresen maradtak az irodák, a dolgozók pedig ellenálltak. Egy nemzetközi techcég azonban... Teljes cikk
Egy friss, 38 országot vizsgáló kutatás szerint a távmunka és a hibrid munkavégzés növelheti a gyerekvállalási kedvet. Azoknál a pároknál, ahol... Teljes cikk
Az olajárak meredek emelkedése miatt újra előtérbe kerülhet az otthoni munkavégzés: a Nemzetközi Energiaügynökség szerint a home office az egyik... Teljes cikk
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 hete
- Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend 2 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hónapja
- Elfogy az üzemanyag: több ezer dolgozót száműztek az irodákból home office-ba 1 hónapja
- Az olajárak emelkedése miatt visszatérhet a tömeges home office? 1 hónapja
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 2 hónapja
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 2 hónapja
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 2 hónapja
- Home office a börtönből? Rabok dolgoznak távmunkában techcégeknek 3 hónapja
- Ki mennyit van az irodában? Már automatikusan jelölik a „gyanús” dolgozókat 3 hónapja
- Távmunka költségtérítés: mikor adható, milyen feltételekkel? 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?