Megjelent: 1 éve

Neked is becsengettek?

Hiába van, hogy a naptár szerint január elseje az új év kezdete. Mindannyian tudjuk, hogy az új év-új élet valójában az iskolakezdéssel esik egybe. Mihez nyúlhatunk, ha szükségünk van arra, hogy ne csak erőt merítsünk a munkába való visszatéréshez, hanem hogy inspirálódjunk és felkeltsük magunkban a kíváncsiságot?

Hetek óta sorra kapom az out of office üzeneteket az emailjeimre válaszul.
Elég, ha meglátom az üzenet tárgyát. Meg se nézem, hogy ki mikor jön vissza. Tudom, hogy nemsokára visszaszivárognak bronz barnára sülve. Nem irigylem a jól megérdemelt pihenésüket töltőket, mert húzós év áll mögöttünk és még hol van a vége?! Simuljanak azok az idegek, töltődjenek azok az energia raktárak, csendesüljenek a gondolatok!

Amikor gyerek voltam, imádtam az évnek ezt az időszakát. Ilyenkorra már letudtuk az összes nagymamát, olykor a nyaralást a tengernél. A tenisztábort, úszótábort, edzőtábort, úttörőtábort, nyelvitábort. Hogy én hogy utáltam táborozni - de ez egy másik történet.

Hazajöttünk, ismét birtokba vettük a szobánkat, a jól megszokott ágyunkat és végre ráfordultunk az izgalmas részre: augusztus utolsó hetére. Kezdetét vette a készülődés az új iskolaévre!

Megvettük a tankönyveket, az iskolaköpenyt. Ha nagyon szerencsés voltam akkor egy új iskolatáska is befigyelt. Persze a papír-írószerben tett bevásárlás volt a csúcspont és tudom, hogy nem voltam/vagyok egyedül ezzel a mániámmal! Digitalizáció ide vagy oda, engem ma is bizsergetően jó érzés fog el a színes füzetek, filcek, radírok láttán! Illatos radír-oh! Körzők, vonalzók -oh! Ma meg aztán sokkal szélesebb választékban tobzódhatunk, mint annak idején.

Ez az egész készülődéses hét volt a lelki ráhangolódás a következő fontos eseményre: az évnyitóra! Ahol majd újra találkozhatunk a régi osztálytársakkal: ki nőtt a legtöbbet, kinek lett rövidebb a haja, ki lett szemüveges, van akinek már engedik, hogy magassarkúban jöjjön és van aki már annyira felnőtt, hogy nem is jöttek vele a szülei? A bennfentesek magabiztosságával méregethetjük a riadtan körbe pillantgató újakat és beállhatunk az osztályfőnök mögé meghallgatni a végtelenül unalmas igazgatói beszédet. És persze az örök találgatás: ki ájul el a beszéd alatt? Utána bevonulás a terembe, a frissen festett osztályok birtokba vétele, ofő rövid üdvözlő beszéde, hogy mennyire örül, reméli mi is és vár bennünket vissza hétfőn, amikor elkezdődik a komoly munka.

Hétvégén még gyors ismerkedés a könyvekkel, végső simítások, órarend ellenőrzés és mindenkinek barátságosan válaszolni, aki megkérdezi, hogy várom-e a hétfői sulikezdést...

Vasárnap este nehezen alszom el. Még egyszer ellenőrzöm, hogy minden be van-e pakolva az új táskába, a ruhám kikészítve másnapra, ébresztőóra beállítva.

És amikor hétfőn belépek a suli kapuján olyan, mintha egy fura szemüveget viselnék magamon. Mintha minden, amit láttam és amit az évek alatt megszoktam, egész más fényben mutatná most magát. És az egy hete tartó visszatérés izgalmának helyét szép lassan átvette a kíváncsiság és a rácsodálkozás. Tudod, az a fajta, amikor mindent újra meg újra megfigyelsz és olyan apró részleteket veszel észre, amik eddig fel se tűntek. Értékelsz és átértékelsz. Magadba szívod az élményeket és az újfajta filteren át, minden más értelmet nyer. Vagy éppen értelmét veszti. Vagy egyszerűen megváltozik a sorrendiség.

A régi konfliktusok, beidegződések, viselkedések, szagok a ködbe vesznek. Mindeközben az új tanárok, tantárgyak, új szokások, elvárások élesítik a fókuszod és dolgoznod kell magadon, hogy felnőj a feladathoz. Még akkor is, ha az elején csak ismételtek, valahogy más, érdekesebb, izgalmasabb és összeáll a kép. Erőt kell feszítened. Magadba kell nézned, hogy mire tudsz építeni és mekkora tud lenni az a feszülés. Bizsergetnek az apró sikerek és a kezdeti kudarcok, hiányosságok új próbálkozásra sarkallnak. Mindegy is melyik, a lényeg, hogy érzed, hogy élsz és számít, amit csinálsz.

Szólok, hogy hétfőn hétfő lesz. Az az igazi évkezdős. Neked is.
„Bebumlizós, hol a belépőkártyám, ismerős arcok a liftben, kicsit megborult a fikusz a folyosón mióta nem láttam”-típusú. Mire az asztalodhoz érsz, az automata beállítás leveszi az out of office-t a mailboxodról és garantáltan csurig lesz - valszeg az én levelemet is meg fogod találni köztük.

De mi lenne, ha előásnád magadból ezt a sulikezdős élményt te is?! És olyan tettrekészséggel, kíváncsisággal, lelkesedéssel vágnál neki az év további részének, mint annak idején iskolásként? Szükséged lesz rá, az tuti.

Legyünk őszinték: lesz egy csomó restanciád, jön a jövő év tervezése, lesz aki még szabin van vagy home office-ból nyomja és örülsz ha az első hét végéig úgy ahogy átrágod magad a postaládád tartalmán. Minden adott ahhoz, hogy simán belépj a mókuskerékbe.

De állj meg egy pillanatra és emlékezz vissza milyen klassz volt az a bizsergés annak idején! Mi lenne, ha megint ide tudnád varázsolni azt az érzést?

Ha a fejedben hallanád, hogy becsengettek!

Füredi Júlia
szervezetpszichológus
www.furedijulia.hu

  • 2021.10.05Tréning Kerekasztal 2021 Komoly kihívások érték és érik a szervezeteket az utóbbi időszakban. Először a járvány okozta sokk, a vele érkező gazdasági megtorpanás, a home office, hogy szinte minden átkerült a digitális térbe. A helyzet továbbra is konstans változásban van, így szükség van folyamatos, rugalmas alkalmazkodásra. A szervezetek VUCA-környezethez való illeszkedésére, a mostanában egyre inkább teret nyerő hibrid működés kialakítására. Mindehhez a képzéseknek, a tréningpiacnak is alkalmazkodnia kell. Ezért is ül össze újra, egy év kihagyás után a Tréning Kerekasztal Konferencia 2021. október 5-én, a New York Palotában. Részletek Jegyek
  • 2021.10.07Jólét és hatékonyság? Mentálhigiénés nagykövet program! Képzést minden olyan vezetőnek, vezetői csapatnak, akik szeretnének tudatosan, hatékonyságot, jólétet növelni a szervezeten belül. Részletek Jegyek
  • 2021.10.12XVIII. Magyar Munkajogi Konferencia – 9 kreditpont A Wolters Kluwer Hungary legnagyobb éves rendezvénye idén válik nagykorúvá. Ezúttal is a megszokott, színvonalas szakmai programokkal és felejthetetlen közösségi élményt ígérve várjuk a munkajoggal foglalkozókat a Dunakanyar szívében. A rendezvényen az ügyvédek és jogtanácsosok 9 kreditpontot szerezhetnek! Részletek Jegyek
  • 2021.10.20Hibrid munkavégzés, távmunka, munkaidő, pihenőidő és egyéb aktuális kérdések a munkajogban Jöjjön el, és tájékozódjon élőben dr. Fodor T. Gábortól a terület egyik jeles szakértőjétől. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Aki válaszol: Csépai Martin

HR Szubjektív rovatunkban Csépai Martin, a Deloitte HR Tanácsadási Üzletág vezetője kérdez, miután válaszolt Friedl Zsuzsa, a Magyar Telekom Chief... Teljes cikk

Úttörőnek lenni nehéz

Bár annak idején az úttörők tizenkét pontjában – a jelenleg még a munkaerőpiacot uraló X-generációsok talán még emlékeznek rá –... Teljes cikk

Jacuzzitól a béremelésig

Jönnek a makroadatok: pörög az infláció, egyre drágább a megélhetés. Mivel valahol mindenki munkavállaló - még ha HR-esként munkáltatói... Teljes cikk