Nem mernek betegszabadságra menni a magyarok
A hazai dolgozók alig fele szokott betegszabadságot kivenni és szinte mindenkivel megesett már, hogy betegen kellett dolgoznia. 32 százalék félti a munkahelyét, 26 százalékuknál pedig nem megoldott a helyettesítés, ezért nem élnek ezzel a lehetőséggel - derül ki a Profession.hu "Munka és egészség" című kutatásából.
Ezzel szemben a megkérdezett felső- vagy középvezetők több mint fele (58 százalék) helyteleníti, ha beosztottjai betegen mennek be dolgozni és majdnem minden második kollégát is bosszant, hogy elkaphat egy fertőzést.
A Profession.hu több mint 2400 internetező bevonásával készült kutatásából kiderül, hogy a munkavállalók 57 százaléka soha, 33 százalékuk pedig maximum egy hétre vett ki betegszabadságot. Minden tízedik válaszadót a táppénz miatti bevétel kiesés kényszeríti, hogy ilyenkor is munkába járjon. Betegen legnagyobb arányban a nők dolgoznak, náluk ez az arány 51, míg a férfiaknál csupán 37 százalék. A megelőzésnél nagyon eltérőek az adatok: a munkavállalók fele úgy gondolja, hogy a munkáltató fokozottan odafigyel erre télen, mégis csak 15 százalékuk küldi haza a beteg dolgozókat.
A válaszadók fele szerint kifejezetten gyakran fordul elő, hogy betegen kell bejárniuk a munkahelyükre. Amikor azonban a munkatársakról van szó, közel ugyanennyi, 43 százalék nem örül a beteg kolléga jelenlétének és inkább hazaküldené. Leginkább a felső- és középvezetőkre igaz ez a kettősség, hiszen több mint a felük rendszeresen jár ilyenkor is dolgozni, de 58 százalékuk helyteleníti, ha egy munkavállaló teszi ugyanezt.
Annak ellenére, hogy a döntéshozók nem szeretnék, hogy a beosztottjaik betegen dolgozzanak, a munkavállalók állítása szerint negyedüknél nem megoldható a helyettesítés. Egy betegszabadság miatt a fizikai munkát végzők féltik leginkább (49 százalék) az állásukat, míg a vezetőknél ez a szám csak 9 százalék.
A megkérdezettek negyede úgy véli, nincs szüksége betegszabadságra, mert akkor is képes ellátni a munkáját, ha nem teljesen egészséges. A közép- és felsővezetők 16 százaléka akkor sem adná át a feladatait, ha erre lenne lehetősége, mert nem bízik meg másban. A kutatás azt is feltárta, hogy a nők sokkal kevésbé gondolják, hogy lenne helyettesük (31 százalék), mint a férfiak (22 százalék).
Néhány szerencsésebb munkavállaló távmunkában otthonról is tud dolgozni, ezt azonban csak a válaszadók 27 százaléka látja lehetőségnek. A megkérdezettek 77 százaléka teljes mértékben a munkavégzés helyéhez van kötve. Leginkább a közép- és felsővezetők mobilisak, 50 százalékuk állította, hogy feladatait az irodán kívül is el tudja látni.
A HR Portal az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai alapján jutott hasonló következtetésekre.

Mit szólnak a kollégák?

"Más ezt úgyse tudja megoldani"

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?