kapubanner for mobile

Networking mesterfokon - mit tegyünk, ha nehezen jegyezzük meg a neveket?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A személyes figyelem növeli az ügyfélélményt, legyen szó vendégről, ügyfélről vagy épp üzleti partnerről. A név használata azt üzeni: "Fontos vagy számomra, figyelek rád." A "hármas szabály" egy gyakorlati eszköz arra, hogy tudatosan, de természetesen beépítsük a névhasználatot a kommunikációnkba - fogadjuk meg Sharlyn Lauby HR szakember tanácsait!

Ha jól megjegyezzük, minket is megjegyeznek-

A névhasználat nem csupán udvariassági gesztus, hanem stratégiai kapcsolatépítő eszköz, különösen az üzleti világban. "Amikor a vendéglátóiparban dolgoztam, arra bátorítottuk az alkalmazottakat, hogy használják a vendég nevét. Ez személyesebbé és barátságosabbá teszi az interakciót és remélhetőleg jobb élményt jelent a vendég számára. A nevek megjegyzése ugyanakkor nehéz lehet. Ezért javasoltunk egy technikát, amit "hármas szabálynak" (rule of three) neveztünk. A vendéggel való beszélgetés során meg kell próbálni három alkalmat találni arra, hogy használjuk a nevét.” - írja a HR Bartender blog bejegyzésében Sharlyn Lauby.

A HR szakember ugyanakkor azt is hozzáteszi, ha túlzásba visszük, a szándékos névhasználat mesterségesnek, erőltetettnek vagy manipulatívnak tűnhet. Ezért fontos, hogy a hármas szabály egyfajta felső korlát is legyen – azon túl már nem növeli a kapcsolat értékét, sőt akár ronthat is rajta.

Pozitív hatása van annak, ha helyesen használjuk mások nevét

- nemcsak abban az értelemben, hogy megfelelő gyakorisággal említjük, hanem abban is, hogy helyesen ejtjük ki. Ez a tisztelet egyik jele.

Amikor valakivel először találkozunk, érdemes elgondolkodnunk azon, hogyan alkalmazhatnánk a hármas szabály koncepcióját az interakció során.

  • Először, amikor bemutatkozik, használjuk a nevét az üdvözlésben: „Örülök, hogy megismerhetem. [NÉV].”
  • Ha beszélgetünk vele, próbáljuk meg a nevét egy kérdésbe is beépíteni: „Szóval, meséljen, [NÉV], minek köszönhető a részvétele?” (Ha rövid az interakció, ez esetleg nem fér bele.)
  • Végül, amikor zárul a beszélgetés, így búcsúzhatunk: „Örültem a találkozásnak, [NÉV].”

A lényeg: jó érzés, amikor emlékeznek ránk és a nevünkre. Amikor valaki másnap a nevünkön szólít, az nemcsak jó memóriára utal, hanem arra is, hogy figyelmet szentelt nekünk. Ez a figyelem az alapja lehet a bizalomnak és a szimpátiának – amelyek gyakran megelőzik az üzleti megállapodásokat és együttműködéseket.

A hármas szabály segít természetes módon beépíteni a névhasználatot, nem egy manipulációs technika, hanem sokkal inkább tudatos figyelem. A beszélgetés elején, közepén és végén elhangzó névhasználat emberibbé és személyesebbé teszi az interakciót – legyen az üzleti tárgyalás, állásinterjú vagy konferenciás networking.

Egy vezető szánjon időt arra, hogy helyesen ejtse ki az alkalmazottak nevét

Munkahelyi környezetben a nevek megfelelő használata és a tisztelet gyakorlása kulcsfontosságú, hogy elősegítsük a pozitív munkakapcsolatok kialakulását és fenntartását. A név kiejtése a tiszteletről szól. Nem tanácsos becenevet kitalálni senki számára munkahelyi környezetben, kivéve persze, ha azt az alkalmazott magától felajánlja. Ha valakit akarata ellenére becéznek, az rombolhatja a bizalmat és a munkahelyi légkört.

Ha vezetőként képesek vagyunk megjegyezni alkalmazottaink és ügyfeleink nevét, az nemcsak az interakciók során, hanem hosszú távú üzleti kapcsolatok építése során is előnyünkre válik. A nevek használata azt üzeni, hogy az egyének fontosak számunkra, és törődünk velük – ami az üzleti kapcsolatokban alapvető a bizalom kiépítésében. Ez a szemlélet a munkahelyi tisztelet és kapcsolatépítés alapja, amely az üzleti életben nemcsak a csapatdinamika, hanem a pozitív légkör megteremtésében is elengedhetetlen - írja Sharlyn Lauby.

A HR-es nem a barátod, de ettől még lehet barátságos!

- olvassa el a szerző korábbi cikkét!

kép: freepik

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek