Nyugdíj-megtakarítás cafeteriaként
A nyugdíjcélú megtakarítási forma megtalálta a helyét a megváltozott cafeteria piacon is. A válság óta először bővült az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár taglétszáma, közel 218 ezer főre. Ez a teljes önkéntes nyugdíjpénztári piac mintegy egynegyede. A pénztár által kezelt vagyon pedig meghaladja a 175 milliárd forintot.
Nagy Csaba az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója a trendek kapcsán elmondta:
„A hazai lakosság jelentős része láthatóan még nincsen tisztában azzal, hogy a hazai nyugdíjrendszer a jelenlegi formájában nem lesz képes tartani a jelenlegi helyettesítési rátát 30-40 év múlva. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amíg egy ma nyugdíjba vonuló munkavállaló a fizetése 80 százalékára számíthat nyugdíjjárulékként, addig ez a szám a jövőben 20-30 százalékra csökkenhet. Ennek oka többek között az, hogy egyfelől egyre többeket tartunk el egyre kevesebben. Éppen ezért érdemes már ma elkezdeni előre gondolkozni, hogy a későbbi nyugdíjunkat több tízezer forinttal tudjuk kiegészíteni.”
Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfélköre jelentős átalakuláson ment át az utóbbi négy év során. Amíg 2010 környékén a befizetések 80 százaléka a munkáltatóktól érkezett, addig ma ez az arány 45 -50 százalékos arányban oszlik meg az egyéni befizetők és a munkáltatók közt. Ez a csökkenő munkáltatói befizetések mellett azt is mutatja, hogy a hazai lakosság egyre nagyobb része kezdett el tudatosan készülni a nyugdíjas évekre.
A Munkáltatói befizetések kapcsán Nagy Csaba a nyugdíjcélú támogatás fontosságára, az edukáció szerepére hívta fel a figyelmet.
„Az utóbbi években a cafeteria piac átalakulásával azt tapasztaltuk, hogy a munkavállalók egyre inkább a likvid, gyorsan elkölthető juttatásokat kezdték el preferálni. Ennek megfelelően csökkentek a pénztárunkba érkező munkáltatói befizetések. Ugyanakkor mi azt tanácsoljuk munkáltatói partnereinknek, hogy akár a hagyományos cafeteria rendszeren kívül, alanyi jogon, kisebb összegekkel támogassák dolgozóik nyugdíjcélú megtakarításait, hiszen ezzel is növelhetik alkalmazottaik elkötelezettségét”
Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár úgy látja, hogy a jövő bizakodásra adhat okot, hiszen 2014 második negyedévében a válság óta először, nemcsak a pénztár által kezelt vagyon gyarapodott, hanem a tagok létszáma is. Ez a szám is azt mutatja, hogy a demográfia és gazdasági trendek egyre több munkavállalót ejtenek gondolkodóba, és terelnek a hosszútávú nyugdíjcélú megtakarítások irányába.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy juttatás, amely a munkavállalónak adómentes, a munkáltatónak olcsóbb, mint a béremelés - mégis sokan nem tudnak róla. A 35 év alatti... Teljes cikk
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Rekordtaglétszám, rekord befizetések – mi áll az önkéntes pénztárak berobbanása mögött? 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 2 hónapja
- Inflációt meghaladó hozamot értek el a nyugdíjpénztárak 2025-ben 2 hónapja
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hónapja
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 2 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Madárszámláló önkéntest keresnek egy szigetre 2 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?