kapubanner for mobile

Őrizetbe vették Czeglédy Csaba szocialista képviselőt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó bűnszervezetet lepleztek le, a több milliárd forintos kárt okozó gyanúsítottakat őrizetbe vették, az érintett cégek és személyek vagyonát zárolták - közölte az MTI érdeklődésére Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

A gyanú szerint egy férfi éveken keresztül munkavállalókat közvetített áruházláncoknak. Bár az alkalmazottakat az ő vállalkozása felvételiztette és közvetítette ki, a dolgozókat már hozzá köthető iskolaszövetkezetekhez jelentették be - áll a közleményben.

Az iskolaszövetkezetek a munkavállalókkal kapcsolatos költségeket egy közbeiktatott cégen keresztül számlázták tovább a férfi vállalkozásának. Az álcaként kiépített hálózat működésének célja az volt, hogy áfafizetési kötelezettségüket fiktív számlák felhasználásával csökkentsék - mondta.

A bűnszervezet tagjai a munkavállalók béréből levont személyi jövedelemadót sem utalták át az állami költségvetésbe. Tettükkel több mint 3 milliárd forint kárt okoztak.

A pénzügyi nyomozók országosan több mint húsz helyszínen tartottak házkutatásokat; ingatlanokat és bankszámlán fellelt pénzt is zároltak, az okozott kár megtérülése érdekében.

A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói és a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség ügyészei kilenc gyanúsítottat hallgattak ki bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Őrizetbe vették Czeglédy Csaba szocialista képviselőt
2. oldal - Egy szombathelyi szocialista önkormányzati képviselőt vettek őrizetbe
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek