Poór József: A HR-t nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról
Poór József, a Humán Szakemberek Országos Szövetségének (HSZOSZ) elnöke szerint a humán erőforrás (HR) menedzsment nem fog eltűnni a gazdaságból, sőt a válságban felértékelődik az ilyen szakemberek munkája, bővült a feladatkörük. Mellár Tamás közgazdász pedig úgy látja: nem csökkenteni, hanem növelni kell a humán erőforrásra fordítandó összegeket, mert "ez a menekülés lehetséges útja."
A Szent István Egyetem tanáraként is dolgozó szövetségi elnök nemzetközi adatokra is hivatkozva hangsúlyozta, hogy a válságban a humán erőforrás menedzsment dolgozóinak nem szűkült, hanem bővült a feladatköre, ugyanis a munkaerő felvétele és képzése mellett egyre több feladat hárul rájuk az elbocsátott alkalmazottakkal, és egyebek mellett a szakszervezetekkel való intenzívebb kapcsolattartásban, a munkaügyi megbeszélésekben, egyeztetésekben.
Poór József szólt arról, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozások jelentős része nem engedi, vagy nem engedheti meg magának HR-szakember alkalmazását. Ezeknél a cégeknél rendszerint egy vezető látja el az ezzel kapcsolatos munkát, amely azonban nem olyan hatékony, mint ha erre képzett szakember végezné.
A HSZOSZ elnöke ezért is tartaná hasznosnak, hogy a cégvezetők közül a jövőben minél többen vegyenek részt HR-kurzusokon, ahol meggyőződhetnek arról, hogy ez fontos terület, "nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról".
Mellár Tamás közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem tanára elengedhetetlennek nevezte a humán erőforrás menedzselését, amit a a hazai foglalkoztatás és aktivitás alacsony szintjével indokolt. A rendszerváltással elveszett másfélmillió munkahelyet nem sikerült újra létrehozni - mondta. "Mindaddig nem lesz magyar fellendülés és stabilizálás, amíg ezt a nagy sebet valahogyan be nem tudjuk gyógyítani" - fogalmazott.
A professzor szavai szerint a gazdasági növekedés kétharmad részét a humán tőke adja, ezért koncentrálni kell a színvonalának emelésére és bővítésére. "A válságot eddig sokkal jobban vészelték át azok az országok, ahol a humán tőke magasabb színvonalú, ahol képzettebb szakemberek és jobb oktatási háttér áll rendelkezésre." - jegyezte meg. Mellár Tamás úgy látja: nem csökkenteni, hanem növelni kell a humán erőforrásra fordítandó összegeket, mert "ez a menekülés lehetséges útja."
Az Országos Emberi Erőforrás Menedzsment konferencia mintegy 150 résztvevője szerdán több mint 50 előadást hallhatott a humán erőforrás menedzsmentet érintő legfontosabb kérdésekről. Az eseményen bemutatták az Átalakuló emberi erőforrás menedzsment című könyvet, amely 51 oktató és gyakorló szakembernek köszönhetően ismerteti a HR-szakma aktuális helyzetét.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
2026 nem szokványos év – sem a világban, sem a magyarországi munkahelyeken. A kihívásokra a HR-nek nincs kész forgatókönyve. Jáhny Ákos, a Global... Teljes cikk
Húsz éven átnyúló kutatási eredményeit foglalta össze Bokor Attila, az OD Partner tanácsadócég tulajdonosa. A szervezetfejlesztési szakember ötven... Teljes cikk
A HR-washing alapvető dilemmája egyszerűnek tűnik, mégis kényelmetlen kérdést vet fel: sikeresnek nevezhető-e az a hazai emberi... Teljes cikk
- AI mindenhol, profit sehol? Egyre idegesebbek a HR-vezetők 2 hete
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 1 hónapja
- Turbulens piac: stabilabb, hatékonyabb működést eredményezhet a kiszervezés 2 hónapja
- 5+1 HR trend: mihez csatlakoznak és mit hagynak ott a munkavállalók 2026-ban? 2 hónapja
- Mitől lesz a HR valódi stratégiai partner? 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hónapja
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 2 hónapja
- Így növelhető a lojalitás: ünnepi rituálék az irodában 2 hónapja
- Miért bukik el a legtöbb HR-stratégia? – 10 nemzetközi trend 2026-ra 2 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?