PwC: négy terület, amire a jövő pénzügyi vezetőinek fókuszálnia kell
A PwC Future of Finance 2019 online kutatása többek közt a pénzügyi terület jelenlegi és jövőbeli kihívásait vizsgálta.
A pénzügyi vezetők a munkaerőhiánytól tartanak leginkább, és mindössze 4 százalékuk gondolja, hogy vállalatuk jelenlegi digitális megoldásai úttörőnek számítanak - derül ki a PwC Future of Finance kutatásából. Az eredményekből kirajzolódik, hogy a munkaerőhiánnyal és a digitalizációval kapcsolatos kihívások hatékony kezeléséhez a pénzügyi vezetőknek a következő területekre kell koncentrálniuk: a szakmai munka mellett vezetési és menedzsmentfeladatokra, valamint kapcsolatépítésre.
A szakemberhiányt tartják a vállalati célok elérését veszélyeztető legnagyobb kockázatnak a PwC Future of Finance 2019 kutatás során megkérdezett pénzügyi vezetők (CFO-k). A kihívásra az automatizáció részben megoldást jelenthet, a válaszadóknak ugyanakkor mindössze négy százaléka gondolja, hogy úttörőnek számít a digitalizáció terén, és a következő év legnagyobb kihívásának is az informatikai rendszerek változását jelölték meg.
Ebben a környezetben sok pénzügyi vezető mindennapi élménye a bizonytalanság. Bencze Róbert, a PwC Magyarország People & Organisation csapatának igazgatója ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a megoldást nem kizárólag a megszokott és biztonságot jelentő szakmai területeken kell keresni, hanem meg kell teremteniük az összhangot négy olyan terület között, amelyek közül korábban talán nem mindegyikre jutott kellő figyelem. A pénzügyi vezetőknek így a hagyományos szakmai munka mellett időt és energiát kell szánniuk a leadershipre, a menedzsmentfeladatokra, valamint a kapcsolatépítésre is.
A pénzügyi szektorra különösen jellemző, hogy a vezetők gyakran foglalkoznak olyan feladatokkal, melyeket egy-két szinttel alacsonyabb beosztásban lévő kollégák is el tudnak végezni. Bencze Róbert szerint tudatos tervezéssel elsajátítható, hogy csak az olyan, valóban a CFO feladatkörébe tartozó szakmai munkát végezzen a vezető, mint például az új szabályozásoknak megfelelő működés, valamint az adatelemzés és a kinyert eredmények felhasználása.
A leadership két területre osztható: a vállalati stratégia megalkotásában és végrehajtásában nyújtott prediktív szerep, valamint az emberekkel kapcsolatos együttműködés. A PwC szakértője úgy véli: a CFO-k rendelkezésére álló adattömeg a vállalati stratégia meghatározásában is jelentős értékkel bír, így a pénzügyi területnek egyenlő szereplőként aktívan részt kell vennie a szervezet stratégiaalkotásában is. Ahogy arra a Future of Finance 2019 kutatás is rámutatott, a szakemberhiány a pénzügyi területen is komoly kihívást jelent, így a pénzügyi vezetőknek a HR osztály közreműködésével komoly szerepet kell betölteniük a közvetlen munkatársak megtartásában és fejlesztésében.
A pénzügyi vezetőknek a menedzsment részeként olyan területekkel is foglalkozniuk kell, mint a rugalmas munkavégzés bevezetése, a digitalizáció (például a felhő alapú informatikai szoftverek, a robotizált folyamatfejlesztés vagy a big data) beépítése a munkafolyamatokba. Itt bőven van lehetőség a fejlődésre, hiszen a megkérdezett pénzügyi vezetők 77 százaléka szerint csak részben, míg 15 százalékuk szerint egyáltalán nincsenek automatizálva a munkafolyamatok a vállalatuknál.
Egy hatékony CFO rendszeresen folytat munkamegbeszéléseket a vállalat közép- és felsővezetőivel, valamint személyes kapcsolatot ápol a vállalatot érintő külső döntéshozókkal, például a hatóságokkal, más pénzügyi vezetőkkel és a szakmai szervezetekkel, azaz mindazokkal, akik hatással vannak a vállalat működésére. Az említett négy teljesítménydimenzió mindegyike sok időt igényel, ezért összhangjuk megteremtése nem könnyű feladat. Bencze Róbert azonban úgy gondolja, hogy ha mindegyikre kellő időt fordít a pénzügyi vezető, akkor azzal nemcsak az aktuális feladatok megoldását segíti, hanem vállalaton belüli pozícióját is erősíti: „Tudatos munkaszervezéssel, a jövőre vonatkozó megállapításokkal és adatalapú működésükkel a pénzügyi osztályok vállalatuk stratégiai szereplőivé válhatnak” - mondja a szakértő.
Megjegyzések:
A PwC Future of Finance 2019 online kutatása többek közt a pénzügyi terület jelenlegi és jövőbeli kihívásait vizsgálta. A kilenc iparágból több mint 100 pénzügyi vezető részvételével készült kutatás eredményei az alábbi linken érthetőek el: www.pwc.com/hu/futureoffinance

1. Szakmai feladatok: kerüljük a mikromenedzsmentet!
A pénzügyi szektorra különösen jellemző, hogy a vezetők gyakran foglalkoznak olyan feladatokkal, melyeket egy-két szinttel alacsonyabb beosztásban lévő kollégák is el tudnak végezni. Bencze Róbert szerint tudatos tervezéssel elsajátítható, hogy csak az olyan, valóban a CFO feladatkörébe tartozó szakmai munkát végezzen a vezető, mint például az új szabályozásoknak megfelelő működés, valamint az adatelemzés és a kinyert eredmények felhasználása.
2. Leadership: legyünk ott a stratégiaalkotásnál!
A leadership két területre osztható: a vállalati stratégia megalkotásában és végrehajtásában nyújtott prediktív szerep, valamint az emberekkel kapcsolatos együttműködés. A PwC szakértője úgy véli: a CFO-k rendelkezésére álló adattömeg a vállalati stratégia meghatározásában is jelentős értékkel bír, így a pénzügyi területnek egyenlő szereplőként aktívan részt kell vennie a szervezet stratégiaalkotásában is. Ahogy arra a Future of Finance 2019 kutatás is rámutatott, a szakemberhiány a pénzügyi területen is komoly kihívást jelent, így a pénzügyi vezetőknek a HR osztály közreműködésével komoly szerepet kell betölteniük a közvetlen munkatársak megtartásában és fejlesztésében.
3. Menedzsment: használjuk ki a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket!
A pénzügyi vezetőknek a menedzsment részeként olyan területekkel is foglalkozniuk kell, mint a rugalmas munkavégzés bevezetése, a digitalizáció (például a felhő alapú informatikai szoftverek, a robotizált folyamatfejlesztés vagy a big data) beépítése a munkafolyamatokba. Itt bőven van lehetőség a fejlődésre, hiszen a megkérdezett pénzügyi vezetők 77 százaléka szerint csak részben, míg 15 százalékuk szerint egyáltalán nincsenek automatizálva a munkafolyamatok a vállalatuknál.
4. Kapcsolatépítés: hagyjunk időt személyes találkozókra!
Egy hatékony CFO rendszeresen folytat munkamegbeszéléseket a vállalat közép- és felsővezetőivel, valamint személyes kapcsolatot ápol a vállalatot érintő külső döntéshozókkal, például a hatóságokkal, más pénzügyi vezetőkkel és a szakmai szervezetekkel, azaz mindazokkal, akik hatással vannak a vállalat működésére. Az említett négy teljesítménydimenzió mindegyike sok időt igényel, ezért összhangjuk megteremtése nem könnyű feladat. Bencze Róbert azonban úgy gondolja, hogy ha mindegyikre kellő időt fordít a pénzügyi vezető, akkor azzal nemcsak az aktuális feladatok megoldását segíti, hanem vállalaton belüli pozícióját is erősíti: „Tudatos munkaszervezéssel, a jövőre vonatkozó megállapításokkal és adatalapú működésükkel a pénzügyi osztályok vállalatuk stratégiai szereplőivé válhatnak” - mondja a szakértő.
Megjegyzések:
A PwC Future of Finance 2019 online kutatása többek közt a pénzügyi terület jelenlegi és jövőbeli kihívásait vizsgálta. A kilenc iparágból több mint 100 pénzügyi vezető részvételével készült kutatás eredményei az alábbi linken érthetőek el: www.pwc.com/hu/futureoffinance
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon