Regionális képzőcentrumokat szeretnének az építőiparban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatRegionális képzőközpontokra van szükség az építőipari szakmáknál a gyakorlati oktatás eredményességének növelése érdekében, ez az új típusú intézmény tanműhelyi képzést biztosítana a szakképzés mindhárom évfolyamában és úgy kellene kialakítani, hogy több szakiskola (szakközépiskola és szakgimnázium) tanulóinak gyakorlati oktatását tudja ellátni - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Az ÉVOSZ szerint a szakiskolai gyakorlati oktatás pazarló és alacsony színvonalú. A gyakorlati képzést nehezíti, hogy az építőiparban a kivitelezési munkák helyszíne folyamatosan változik, a rendelés-állomány ingadozása miatt előre nehezen kiszámítható, a néhány munkavállalót foglalkoztató vállalkozások többsége pedig csupán egy-egy feladat elvégzésre specializálódik, így ezeknél a vállalkozásoknál a tanuló nem ismerheti meg és sajátíthatja el szakmája minden részterületét.
Az ÉVOSZ úgy véli, egységes elvek alapján, állami, kamarai és szakmai szervezetek közös irányításával hét regionális képzőközpontot kellene felállítani. A szakképzési hozzájárulásból fenntartott, központi irányítással működő, gyakorlati képzőközpontok feladata a gyakorlati alapkompetenciák oktatása, míg a vállalkozások feladata a munkahelyi gyakorlat és munkatapasztalat megszerzésének biztosítása lenne.
Közölték, hogy az építőipar speciális helyzete miatt Nyugat-Európában a duális képzési rendszerekben mindenütt megtalálhatóak az üzemek feletti gyakorlati képzőközpontok, amelyek a gyakorlati alapkompetenciák elsajátításában és begyakorlásában játszanak fontos szerepet, a munkáltató feladata pedig az, hogy lehetőséget adjon a diákoknak valós munkahelyi tapasztalatok megszerzésére.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?