Romokban az orosz munkaerőpiac is
Jelentősen, több mint másfél millióval csökkent a foglalkoztatottak száma Oroszországban tavaly a koronavírus-járvány következtében, a munkahelyek elvesztésének trendje szinte az egész országra, a régiók mintegy 80 százalékára terjedt ki.
Az Izvesztyija című orosz napilap a FinExpertiza nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat adatait ismertetve arról számolt be, hogy tavaly évvégén 70 millió 772 ezer ember dolgozott Oroszországban, ami 2011 óta a legalacsonyabb szám, és 1,65 millióval marad el az egy évvel korábbi adattól. Kilenc éve, 2011 végén 69,6 millió embernek volt munkahelye.
A foglalkoztatottak száma 2019 végén és 2020 elején még 72,425 millió volt. A márciusban kirobbant koronavírus-járvány miatt azonban szigorú korlátozásokat kellett bevezetni, a fogyasztói kereslet pedig meredeken csökkent. Ennek hatására a munkavállalók száma májusra 70 millióra zuhant, és bár az év második felében a gazdaság élénkülni kezdett, nem sikerült visszaállítani a járvány előtti szintre a foglalkoztatottságot.
A tavalyi év legnagyobb vesztesei a szegény régiók alacsony keresetű munkavállalói voltak, különösen sok munkahelyet számoltak fel Mordvinföldön, Mariföldön, valamint Karacsáj- és Cserkeszföldön.
Oroszországban legutóbb 2009-ben, a pénzügyi és gazdasági világválság csúcsán mértek a tavalyihoz hasonló drámai mértékű csökkenést a foglalkoztatottság szintjében, akkor 1,59 millió ember veszítette el állását. Ennél pedig csak az 1990-es években, a Szovjetunió megszűnése után, a rendszerváltás idején volt rosszabb a helyzet.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?