kapubanner for mobile

Sikeresnek tűnik az állami támogatású informatikusképzés

Sikeres az állami támogatású, ingyenes informatikusképzés, amelynek tavalyi indulása óta mintegy hétszáz embernek sikerült elhelyezkednie az IT-szektorban, felülmúlva az eredeti, ötszáz fős célkitűzést.

Nyisztor József, a képzést végző Training 360 Kft. ügyvezető igazgatója szerint a tendenciáknak köszönhetően jelentősen felértékelődött a leginkább duális képzésre hasonlító modellek szerepe az ágazatban. Ezek lényege, hogy egy viszonylag rövidebb, intenzív képzési időszakot követően a résztvevők már az új munkahelyükön csiszolják tovább a tudásukat. A vállalati szféra munkaerőigényének kielégítéséhez pedig jelentősen hozzájárul az ingyenes, állami hozzájárulással megvalósuló program.

Nyisztor József a részletekről elmondta: a képzés alapját a vállalati szféra munkaerőigénye határozza meg. A jelentkezőknek nem szükséges alapképzettséggel rendelkezniük, ugyanakkor a már némi IT-tudással vagy akár szakirányú végzettséggel bírókat is várják az ingyenes képzésre. Kiemelte: sok jelentkezőt már a kiválasztás folyamán felvesz az adott cég, így a képzés valós munkakörnyezetben történik.

Az ügyvezető igazgató szerint a piacorientált állami informatikusképzés előnye, hogy rendkívül rugalmas, rövid idő, legtöbb esetben 2-4 hónap alatt ad gyakorlati tudást, amellyel a leendő szakember azonnal munkába is állhat. A program 2,5 milliárd forintos kormányzati támogatással valósul meg - olvasható a cikkben.

MTI//Magyar Idők
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek