Sokaknak álom maradhat a nagymama szerep
Nagymama szerepre vágyik a magyar nők 59 százaléka nyugdíjas korában - derül ki az OTP Nyugdíjpénztár felméréséből. Sokan akár már a hatvanas éveik elejétől pihenhetnének, csakhogy a férfiaknál rövidebb szolgálati idő és alacsonyabb átlagkereset szűkös nyugdíjas éveket jósol a nők számára.
Bár Magyarországon a nők kedvezményesen mehetnek öregségi nyugdíjba 40 év szolgálati idő után, ha a 40-ből legalább 32 év keresőtevékenységgel szerzett szolgálati idejük van, sokak számára csak álom maradhat a „főállású nagymamaság” - hívja fel a figyelmet az OTP Nyugdíjpénztár közleménye.
Az öregségi nyugdíj összegét ugyanis a szolgálati idő és a havi átlagkereset alapján állapítják meg, a nők esetében viszont jellemzően mindkét mutató értéke alacsonyabb a férfiakénál, és ez a különbség a nyugdíj összegében is megjelenik. A KSH 2019-es adatai szerint a nők és a férfiak átlagkeresete közötti különbség meghaladta a 65 ezer forintott, az öregségi nyugdíj tekintetében pedig ez a különbség 18 ezer forint volt. Sok nőnek így ahelyett, hogy kiélvezné a kedvezménnyel járó nyugdíjas éveket, még dolgoznia kell majd a 60-as éveiben is ahhoz, hogy megfelelő anyagi körülményeket teremtsen magának.
„Az elöregedő társadalom, a fizetésbeli különbségek és a gyerekekkel otthon töltött idő mind-mind gátat jelenthet az anyagi gondoktól mentes nyugdíjaskor megteremtéséhez” - véli Horpácsi Krisztina, az OTP Nyugdíjpénztár főosztályvezetője, aki szerint ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy 2019-ben az OTP Nyugdíjpénztár új belépői között az öngondoskodók 51 százaléka nő volt.
A 2019-es Pension at a Glance című kiadvány adatai szerint az európai OECD-országokban átlagosan 63,5 évesen mennek nyugdíjba a nők, a férfiak pedig 64,2 évesen. A KSH statisztikái szerint ugyanakkor Magyarországon a nők átlagosan 61 évesen vonulnak ki a munkaerőpiacról.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nyugdíjigénylés időpontjának megválasztása idén különösen nagy jelentőséggel bír: a 2026-ban emelkedő valorizációs szorzók növelhetik az... Teljes cikk
Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk
A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 3 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?