Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások?
A gyengélkedő ipar, a visszaeső megrendelések és a lassuló bérdinamika egyszerre szűkítik a lehetőségeket. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke szerint a cégek kivárnak, nem pótolják a távozó dolgozókat, miközben a jövedelmek növekedése megtorpan, és az álláskeresők fele hosszú távon is kiszorulhat az elsődleges munkaerőpiacról.
Bár a hivatalos statisztikák szerint továbbra is alacsony a munkanélküliség Magyarországon, a munkaerőpiac valójában egyre zártabbá válik – erre hívta fel a figyelmet a Világgazdaságnak adott interjújában Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. A látszólagos stabilitás mögött szerkezeti problémák, gazdasági lassulás és tartós munkaerőpiaci feszültségek húzódnak meg.
Nem leépítenek, hanem kivárnak a cégek
A szakszervezeti tapasztalatok szerintnem indult el tömeges elbocsátási hullám, ugyanakkor a vállalatok egyre gyakrabban döntenek úgy, hogy a megüresedő pozíciókat nem töltik fel újra. Ez a „csendes leépítés” a fluktuáció révén lassan, de folyamatosan csökkenti a foglalkoztatotti létszámot. A háttérben elsősorban a demográfiai fogyás áll: évente 35–40 ezer fővel csökken a potenciális aktív korú népesség, ami elfedi a munkaerőpiaci feszültségeket.
Ipari visszaesés, rejtett munkaerő-felesleg
Az ipar immár közel két éve gyenge teljesítményt mutat, részben a német gazdaság problémái, részben a visszaeső megrendelések miatt. Több ágazatban – különösen a gépgyártásban – megjelent a kapun belüli munkanélküliség: a cégek 2–5 százalékos kihasználatlan állománnyal működnek, miközben a túlélés érdekében felélik belső tartalékaikat. Gyakoriak az egyműszakos munkarendre való visszaállások, megszűntek a túlórák, ami sok dolgozónál tényleges jövedelemcsökkenést eredményezett.
A kvalifikáltabb munkavállalók sincsenek biztonságban
Meglepő módon a leépítések elsősorban nem az alacsonyabb képzettségű dolgozókat érintik, hanem az adminisztratív és mérnöki-műszaki területeken dolgozókat. Ennek oka egyrészt a digitalizáció, másrészt az, hogy több nyugat-európai ország – Németország, Ausztria, Lengyelország – egyre inkább hazatelepíti a magas hozzáadott értékű tevékenységeket. Ez hosszabb távon a termelés visszaszorulását is magával hozhatja.
Az álláskeresők fele tartósan kiszorulhat
Mészáros Melinda szerint ki kell mondani:
a jelenlegi mintegy 216 ezer regisztrált álláskeresőnek nagy valószínűséggel legalább a fele sem rövid, sem középtávon nem lesz bevonható az elsődleges munkaerőpiacra.
A komplex felzárkóztató programok tapasztalatai szerint az egészségügyi, mentális, képzettségi és mobilitási korlátok egyszerre zárják el az érintetteket a munkavállalás lehetőségétől. Ez különösen a nagy vidéki beruházások környékén okoz feszültséget, ahol a helyi munkaerő nem tudja kielégíteni a több ezres létszámigényt.
Vendégmunkások nélkül nincs működő nagyberuházás
A Liga Szakszervezetek elnöke nem tartja reálisnak a harmadik országbeli munkavállalók teljes kizárását. Szerinte a magyar munkaerő-tartalék nem elegendő ahhoz, hogy egyszerre, egy helyen nagy létszámú, tapasztalt munkavállalót biztosítson, így bizonyos ágazatokban a vendégmunkások alkalmazása megkerülhetetlen.
Lassuló bérdinamika, növekvő feszültségek
A bérmegállapodások többsége 2026-ra 5–7 százalékos emelést tartalmaz, ugyanakkor egyes közszolgálati és önkormányzati területeken ennél magasabb megállapodások is születtek. A legnagyobb bérfeszültség továbbra is a pályakezdők magas bérigénye és a tapasztalt munkavállalók lassabb bérfelzárkózása között húzódik.
Elérhető az egymillió forintos átlagkereset?
Mészáros Melinda szerint – mivel átlagkeresetről és nem alapbérről van szó – reális, hogy 2028 végére elérje az egymillió forintot a bruttó átlagkereset, amennyiben a jelenlegi, évi 10 százalék körüli keresetnövekedési pálya fennmarad. Ugyanakkor hangsúlyozta: a régiós összevetésben Magyarország továbbra is lemaradásban van, és a vállalatok bérfizetési képessége a működési költségekhez képest nincs teljes mértékben kihasználva.
kép: freepik
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A kis- és középvállalatok számára egyszerűsítést jelent a vállalati fenntarthatósági átvilágításról szóló uniós irányelv, a CS3D aktuális... Teljes cikk
Öt százalékon stagnált az általános munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban februárban, ami... Teljes cikk
Nem javul a hatékonyság viszont tovább csökkent a munkahelyi elköteleződés. Mindössze a munkavállalók ötöde elkötelezett világszerte, és bár a... Teljes cikk
- Új korszak a magyar munkaerőpiacon: ezért térhetnek vissza a határozott idejű szerződések 2 napja
- Spanyolországban 13 éve nem látott mértékben nőtt a munkanélküliség 2 napja
- Munkaerő-kölcsönzés: költség vagy versenyelőny? 2 napja
- Trendfordulás a munkaerőpiacon: már nem csak a nagyok eszköze a kölcsönzés 2 napja
- Nem az a kérdés, lesz-e elég munkahely, hanem hogy lesznek-e megfelelően képzett munkavállalók– HR-kihívások a permakrízis korában 2 napja
- Több cég is lépett a Tisza által beígért vendégmunkásstop előtt 3 napja
- 60 ezer dolgozó sorsa a tét? Megszólalt a Mészáros Csoport a TV2 eladásáról 3 napja
- A teljes munkaidő felé fordulnak a cégek a növekvő költségek miatt 4 napja
- Előbb költségcsökkentés, csak utána felvétel: ezt üzenik a friss számok 4 napja
- Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát 4 napja
- Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők 5 napja


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?