Személyiségfejlesztés lovak segítségével

A lovak a civilizáció kezdetétől végigkísérik az emberek sorsát, Xenophón pedig már az i.e. 5. században olyan alapeszmékről beszélt a lovaglásban, amik a mai napig érvényesek. A Xenophónt követő több mint 2000 évben a ló csak fokozatosan vesztette el katonai, később mezőgazdasági és szállító szerepét és alakult át versenysporttá, hobbi tevékenységgé. A hagyományos képzési forma a modern kutatásoknak köszönhetően az oktatási módszertanok fejlődésével, egy olyan lovas technikák ötvözését eredményezte, hogy mára a lovaglás számtalan olyan területre tört be, ahol korábban nem lehetett elképzelni. Ilyenek az idők során kifejlődött lovas ágazatok (díjlovaglás, díjugratás, military, fogathajtás, lovastorna, western) mellett az oktatás, kultúra, terápia és a személyiségfejlesztés.

A lovak jelenléte és a velük végzett feladatok elmélyítik a tapasztalati tanulás folyamatát, ez által hatékonyabb képzési formát adva, mely valóban tartós magatartásváltozást eredményez. A ló képzések során történt használatának előnyeként a kommunikációs készségek fejlesztését, problémamegoldást és csapatépítést említhetjük meg a személyes öntudat és magabiztosság fejlődése mellett. Kutatók és lovas szakemberek szerint a lovakkal való foglalkozás talán egyik leghatásosabb jellemzője az, hogy a lovak nem ítélkeznek, hanem mindenkivel a tetteiknek megfelelően viselkednek, nem számítóak.

A lovaglás és lovakkal való foglalkozás modern tudományos feltérképezése abból a célból indult, hogy vajon miért is segít mind a viselkedési és mentális problémákkal rendelkező gyerekeknek, ill. felnőtteknek, ha lovakkal foglalkoznak és lovagolnak. A kutatás még gyerekcipőben jár, de annyi már bizonyos, hogy a lovak körül végzett feladatok az emberi fejlődés preverbális szakaszába visznek minket vissza, mert testbeszéddel, érintéssel, szavak nélkül tudunk csak velük kommunikálni. Az ember és ló méretaránya is arra az időre emlékeztet minket, amikor csecsemőként és kisdedként szüleink jelenléte jelentette a biztonságot. Végül a lovaglás ritmusa, a lovak és emberek közötti érintéses kapcsolat is a pszichés fejlődés korai szakaszának tanulási és kommunikációs technikáit hívja elő (felnőtt vonatkozásban).

Mindezen jellegzetességek miatt a lovakkal való foglalkozás nagyon mélyen rejtőző pszichés folyamatokhoz tud kapcsolódni és hatást kifejteni. Csupaszok és nem szégyenkeznek semmi miatt. Feltétel nélküli pozitív hozzáállást kapunk tőlük, és nem befolyásolja őket az egójuk, és asszociációs emlékkép. Nem tudják, és nem is foglalkoznak azzal, hogy alacsonyak vagyunk a korunkhoz képest, össze-vissza állnak a fogaink, nincsenek barátaink, kócos a hajunk vagy megbuktunk a helyesírás vizsgán. Csak reagálnak a környezetükre, nem terveznek, így visszatükrözik azt is, hogy mi milyen lelkiállapotban vagyunk, milyen kisugárzásunk van, és mivel ezt egyértelműen tudomásunkra hozzák, nem lehet nem észrevenni, hogy valamin változtatnunk kell.

A lóval való "munka" metaforaként működik, ami azért fontos, mert a metaforákban való gondolkodás a jobb agyfélteke működéséhez kötődik, míg a beszédalapú munka és az ego védekezési mechanizmusai a bal agyféltekén végbe menő folyamatok eredményei. Mivel a lóval való foglalkozás és lovaglás az agy mindkét agyféltekéjét igénybe veszik, ez által lehetővé teszik a komplex fejlesztést.

A képzés a tapasztalati tanulás elméletére alapul. Ez az elmélet körforgásszerűen a kipróbálástól indulva a konkrét tapasztaláson keresztül a reflexió által teszi lehetővé, hogy logikai hidat építsünk ki a tréningen megtapasztalt élmények és a hétköznapi valóság között, így általánosítani tudjuk a tanultakat mindennapi problémamegoldásokra is.

A lovakkal sikeresen együttműködni csak akkor lehet, ha figyelembe vesszük az ő igényeiket is, és az általunk kitűzött célhoz vezető utat úgy alakítjuk, hogy az számukra elfogadható, megoldható legyen. Ehhez állandó kompromisszumokat kell kötnünk saját elvárásainkban, ami frusztráló lehet. A frusztráció jelenléte viszont jobban felszínre hozza a személyiség problémáit, így hatékonyabb fejlesztést tesz lehetővé. Valójában akkor működünk együtt a lovakkal, ha az ő nyelvezetük szerint, az ő sajátosságaikat figyelembe véve próbálunk meg dolgozni velük. Mindez igaz persze az emberi viszonyokra is, legyen az munkahelyi vagy személyes. Éppen ezért a lovaglás, a lovakkal való foglalkozás nagyfokú önismeretet, én-tudatosságot és önkritikát igényel. Remek lehetőséget nyújt a lovakkal való foglalkozás arra, hogy integrálni tudjuk az általános kommunikációs készségek (verbális és nem-verbális), a problémamegoldó készségek, a stresszkezelés, a konfliktuskezelés és az Én- állapot kombinált fejlesztését. Emellett a tisztelet, bizalom, magabiztosság, tolerancia, nyitottság, kreativitás, és önismeret is célzott fejlesztésen megy keresztül.

És akkor most térjünk vissza Zámbó Krisztián esetéhez. Molnár Zsolt natural horsemanship tréner, aki a ló asszisztálta foglalkozást vezette, a következőképpen nyilatkozott kérdésünkre:

"Krisztián színpadi teljesítményét erősen csökkentette lámpaláza és megfelelési kényszere. Önbizalma korábbi hibái miatt is csökkent. Amikor eljött hozzám, hogy földről dolgozzunk egy lóval, elég szkeptikus is volt. Bár korábban lovagolt, egy esés miatt régóta nem ment lovak közelébe. Így tulajdonképpen a lovak irányába kialakult fenntartását, félelmét kellett először meglépnie. Ez nyitotta ki a foglalkozás további, pszichés folyamataira. Először megmutattam a feladatot, amit szaknyelven Hooking-On-nak (kapcsolódás) hívnak. Ennek során eszköz és fizikai kontaktus nélkül testpozícióval és gesztusokkal érjük el a lónál, hogy arra és olyan sebességgel haladjon, ahogy azt mi kérjük tőle. Az irányítás megteremtésével kialakul a vezetői pozíciónk, amelyre a ló partneri alárendeltséggel reagál. Ennek a kapcsolódásnak a pillanata általában emocionális szokott lenni, ami nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy hirtelen egy több száz kilós állat követ minket önként vezetőszár nélkül. Ez általában mélyen érint mindenkit. Krisztián meglepően jól teljesítette a testtudatot igénylő feladatot, amelynek végén a ló csatlakozott hozzá, őt választotta vezetőjéül. Elmondása szerint még soha nem érezte olyan kiegyensúlyozottnak magát, mint akkor. A feladat elvégzése utáni értékelés folyamán végig arra emlékeztettem, hogy rögzítse azt az érzést, amit a körkarámban a ló irányításakor érzett, és hogy vigye magával azt az én-állapotot mindenhová, a színpadra is. Mivel a lovaknak nincs egójuk, csak szaporodni és túlélni akarnak, nem értik a mi ambícióinkat, hátsó szándékainkat sem. Ahhoz hogy irányítani tudjuk őket, ezeket mind le kell vetkőznünk, kint kell hagynunk a karámon kívül, így nem marad belőlünk semmi más, csak a személyiségünk esszenciája."

A ló asszisztálta foglalkozások pontosan ezt hivatottak előhívni, amit megfelelő reflexióval a mindennapokba is át lehet ültetni.

Furka Ildikó doktorjelölt
ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola