kapubanner for mobile

Szervezetfejlesztés a humáninformatikában

Történetének egyik legnagyobb szervezetfejlesztési projektjét indította el a Nexon. A fejlesztés célja, hogy a cég tovább erősítse meghatározó piaci pozícióját és növelje üzleti eredményét.

"El kellett döntenünk, hogy maradunk az elmúlt két évre jellemző néhány százalékos növekedésnél, vagy a jelenlegi helyzetet inflexiós pontként kezelve javítjuk a szervezet hatékonyságát, eredményesebben használjuk ki meglévő és új piaci lehetőségeinket, s így meredekebb növekedési pályára állítjuk a céget. Ehhez meg is van a stratégiánk, elhivatottságunk, professzionális termékeink, szolgáltatásaink és nem utolsó sorban a szakembergárdánk" - mondta Ocskay Szilárd, a Nexon ügyvezető igazgatója.

A szervezetfejlesztés során három új ágazat került kialakításra. Az Alkalmazás és projekt ágazat feladata a Nexon termékeinek előállítása és az ügyfelek részére történő leszállítása. Ezen belül a piaci elvárásokra tekintettel a jövőben elkülönül a kutatás-fejlesztés, valamint az alkalmazásfejlesztés. Az ágazatot Kudich Zsolt vezeti, aki ezt megelőzően a Nexon informatikai igazgatója volt. A Szolgáltatási ágazat egyrészt a bevezetés utáni ügyfélszolgálati feladatokat látja el, másrészt a nexONSOURCE keretében teljes körű HR ügyviteli szolgáltatásokat nyújt az ügyfelek részére, valamint szervezi a nexONEDU Oktatási és Vizsgaközpont képzési szolgáltatásait. A területet Sass Katalin ügyvezető-partner vezeti.


Újragondolt kereskedelem



Az új struktúra harmadik lábát a Kereskedelmi ágazat adja, melynek fő feladata a piaci kapcsolatok menedzselése, a marketing- és termékmenedzsment, illetve az üzletfejlesztési és értékesítési tevékenységek ellátása. Az ágazat elődjeként működő kereskedelmi és üzletfejlesztési területet korábban irányító Syrjänen-Barkóczy Eleonóra közös megegyezéssel távozott a Nexon-tól.

A legmarkánsabb fejlesztésen áteső kereskedelmi területet a jövőben Szücsy Márton igazgatja. Az informatikus-közgazdász végzettségű szakember a Nexon egyik tulajdonosa, 2006 óta dolgozik a vállalatnál, üzletfejlesztési tanácsadóként és projektvezetőként szerzett tapasztalatokat. "Legfontosabb feladatom, hogy újraszervezzem a Nexon marketing, üzletfejlesztési, valamint értékesítési tevékenységét, amelynek érdekében tapasztalt vezetőket nyertünk meg. A Nexon árbevételének több mint 80 százaléka az üzleti szférából jön, ami termékeink és szolgáltatásaink magas minőségét bizonyítja. Azt gondoljuk, hogy ez a portfólió az államigazgatás számára is kellően hatékony megoldást kínálhat" - mondta Szücsy Márton.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek