Szigorodik vagy enyhül a munkaügyi ellenőrzés?
A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által múlt pénteken benyújtott munkaügyi salátatörvény-tervezet egyes részleteit már az elmúlt hetekben megismerhette a közvélemény. Egyes elemek azonban újdonságként hatottak. A javaslatban szereplő új elemeket foglalja össze a BDO Magyarország alábbi áttekintése.
"A tervezettel kapcsolatban a leggyakrabban talán a próbaidő maximális tartamának hat hónapra történő bővítésére hivatkoznak, ez azonban már a korábbi hetekben is eldöntött iránynak tűnt" - mutatott rá Máriás Attila, a BDO Magyarország munkaügyi szaktanácsadója. A munkaerőpiac rugalmasságának további javítását szolgálhatta volna, ha mindezt nem kötik kollektív szerződéshez, illetve a KKV-kra is kiterjesztik, ez azonban úgy tűnik, ebben a szakaszban nem valósul meg."
Szintén nem okozott már meglepetést az a módosítási javaslat, amely alapján a jövőben a rendkívüli munkavégzés egyes fajtái esetében a munkáltató egyoldalúan dönthet úgy, hogy pótlék helyett szabadidő-kompenzációt biztosít.
Fellélegezhetnek az iskolaszövetkezetek
Újdonság viszont, hogy egyértelműen rendeződni látszik az iskolaszövetkezetek helyzete. Ez már nagyon időszerű volt, mivel hogy több tízezer diák vállal munkát ilyen szervezeteken keresztül. A törvény végre egyértelművé tenné, hogy az iskolaszövetkezeti tag munkaviszonya nem színlelt szerződéssel történő munkaerő kölcsönzés, hanem egy olyan speciális jogviszony, melynek sajátos velejárója, hogy szolgáltatásnyújtás keretében munkavégzésre átadják a tagot egy másik gazdálkodónak. A bejelentés - egyszerűsített foglalkoztatáshoz hasonló módon történő - megtétele, határozott idejű munkaszerződés megkötése kötelezővé válik. A munkaügyi felügyelők pedig többek között ellenőrizhetik a munkáltató iskolaszövetkezet valós hátterét, a tanulói/hallgatói jogviszony fennállását is, sőt, a bejelentések meglétét is.
Munkaügyi ellenőrzés - mi a legmeglepőbb változás?
Ha pedig a munkaügyi ellenőrzéseknél tartunk, az egyik legmeglepőbb változás ezen a területen, hogy öt év után az úgynevezett belépési tájékoztató hiánya miatt ismét munkaügyi bírság szabható ki.
Némi lazítás is várható azért a munkaügyi ellenőrzések kapcsán, így például az első alkalommal hibázó KKV munkáltató nem kap munkaügyi bírságot, csak figyelmeztetést, vagy valamilyen kötelező határozatot. "Összességében nem arról van szó, hogy kevesebb lesz a munkaügyi ellenőrzés, vagy enyhébb lenne az egyes szabálytalanságok megítélése, várhatóan az ellenőrzések fő csapásiránya a KKV-król eltolódik a nagyobb foglalkoztatók irányába." - értékeli a kilátásokat a BDO szakértője, Máriás Attila.
Egyszerűsítés után ésszerűsítés
Menetrendszerűen, ismét változik az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény is, ahol kifejezetten KKV-barát változások várhatók. A tervezet ugyanis kimondja, hogy egyszerűsített foglalkoztatásra irányul írásos munkaszerződés esetén nem kell írásos munkaidő-nyilvántartást vezetni, és a munkabérről sem kell írásos elszámolást adni. Mint az köztudott, egyszerűsített foglalkoztatás esetén nem kötelező írásos szerződést kötni, ám a fenti engedmények bizonyára mégis sok munkáltatót ösztönöznek majd erre - mutatott rá a BDO Magyarország munkaügyi szaktanácsadója.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy nagy presztízsű amerikai HR-szervezet, az SHRM ellen indul per, miután egy volt dolgozó szerint faji megkülönböztetés és retorzió érte a... Teljes cikk
Az év végéhez közeledve érdemes a szabályokat áttekinteni, hiszen a szabályosan jövőre át nem vihető, még fel nem használt idei szabadságok... Teljes cikk
Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk
- Egy apró hiba, milliós bírság - ezekre figyelj külföldi munkavállaló alkalmazásakor 1 hónapja
- Így segít a Bérgarancia Alap az elmaradt munkabér kifizetésében 2 hónapja
- Táppénz 2026-ban: Kinek jár, mennyi ideig és hogyan számolják? 2 hónapja
- Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per 3 hónapja
- Mikor tagadható meg a munkáltatói utasítás végrehajtása? 3 hónapja
- Felmérés: a magyar cégek többsége NAV ellenőrzésre számít fél éven belül 3 hónapja
- Ekkora munkaügyi bírságot szabtak ki az építőiparban dolgozó cégekre 2024-ben 4 hónapja
- Munkahelyi balesetek jogi kezelése a HR szemszögéből 4 hónapja
- Próbaidő: munkavállaló hosszabbítaná, munkáltató elengedné? 5 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás 2025-ben – mit érdemes tudni munkáltatóként és munkavállalóként? 5 hónapja
- "Ez már modern rabszolgaság" - általános sztrájk a 13 órás munkanap ellen 5 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben