Szolidaritási alapot hoz létre a BKIK a kamarai tagdíjak egy részéből
A BKIK azt javasolja a cégeknek, hogy vegyék igénybe a február 25-ig igényelhető hipa-kedvezményt. A kötelező kamarai tagdíjakból befolyó összeg egy részéből pedig a szervezet szolidaritási alapot hoz létre.
A kamara azt javasolja a cégeknek, hogy vegyék igénybe az adókedvezményt, amelyből csak azok részesülhetnek, amelyek a február 25-i határidőig jelzik igényüket az önkormányzati adóhatóság felé a NAV erre szolgáló nyomtatványán.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint a fővárosban mintegy 250 ezer kis- és középvállalkozás jogosult a 2021-es adóévre helyi iparűzési adókönnyítést igényelni.
A kamara úgy látja, hogy a járványhelyzet leginkább sújtotta mintegy 15 ezer vállalkozásnak, döntően vendéglátóipari és turisztikai cégeknek további forrásokat kell biztosítani a túléléshez a rendkívüli helyzetre való tekintettel.
A kamara nekik segítene az 5 ezer forint kamarai hozzájárulásból létrehozandó, 75 millió forinttal induló szolidaritási alappal, amelyből fogyasztásösztönző programot finanszíroznának.
A program elindításához a BKIK saját forrásainak felajánlásán túl számít a koronavírus-válságban kisebb mértékben érintett budapesti vállalkozások támogatására és szolidaritására is - közölte a BKIK.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nullaszázalékos béremelési ajánlattal indult a 2026-os bértárgyalás a Audi Hungaria-nál, amit az Audi Hungaria Független Szakszervezet azonnal... Teljes cikk
A Tisza Párt február 7-én bemutatta választási programját. Mit tenne a párt, ha megnyerné az áprilisi parlamenti választásokat? A munka világát... Teljes cikk
A Magyar Szakszervezeti Szövetség országos online petíciót indított a munkavállalók helyzetének javításáért. A 10 pontos követeléscsomag a... Teljes cikk
- Bérgarancia Alap: védelem fizetésképtelenség idején 11 hónapja
- A Covid utóhatásai - A fiatalok közel háromnegyedét érinti a szociális szorongás, a karrierjüket is befolyásolja 1 éve
- Csapatépítési trendek 2025. - Boldog közösségben lenni jó! 1 éve
- Felmérés: rosszabb a dolgozók hangulata, mint a járvány előtt 1 éve
- Ezért fordulnak egyre többen vezetési tanácsadókhoz 1 éve
- Ilyen hatással van a munkavégzésre a hosszú Covid 2 éve
- Munkaerő-piaci trendek. Felkészülés a hullámvasútra! 2 éve
- Ilyen szakmai programmal készül az őszre a budapesti kamara 2 éve
- Human & Technology - Válts technológiavezérelt cégszervezetre! 2 éve
- Vannak tanárok, akik csak most kapták meg a járvány miatt járó táppénz-kiegészítést 2 éve
- Vezesd céged magasabb tudatossággal! Új vezetői képességekre van szükség! 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?