kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Teljesítményértékelés - bízzuk a dolgozókra?

A személyes életekre hatással levő innováció elkötelezettje CORINA GHIAŢĂU, az Orange Romania telekommunikációs vállalat szervezetfejlesztő vezetője. Az elmúlt években munkavállalói élmény- és jóléti, elkötelezettségi és tehetségmenedzsment programok kialakításában vett részt mind Romániában, mind Lengyelországban és Franciaországban. Ezek egyikéről - melynek keretében sikeresen alakította át az Orange Romania teljesítményértékelő rendszerét, valamint az Orange Europe karrier-menedzsment koncepcióját - hamarosan Magyarországon is előadást tart.

Miért volt szükség a teljesítményértékelési rendszerük megváltoztatására?

Nagyon sok jel mutatott ebbe az irányba a szervezeten belülről és a külső környezetből is. A valódi kérdés inkább az volt, hogy mikor tegyük ezt meg, és nem az, hogy megváltoztassuk-e egyáltalán. Az értékelési rendszer megújítása szükséges volt ahhoz, hogy az megőrizze jelentőségét mind az ügyfelek, mind az üzleti partnerek, mind az alkalmazottak számára.

Hogyan vonták be az alkalmazottakat?



Majdnem teljesen! Ez azt jelenti, hogy időt és teret adtunk nekik, hogy maguk tervezhessék meg a saját teljesítményértékelési rendszerüket. Nem voltak megkötések. Ami adott volt, az egy tiszta feladatmegfogalmazás a felsővezetéstől, sok inspiráció és egy lépésről-lépésre kidolgozott innovációs módszertan.

Meg tudna nevezni néhány innovatív, eredeti ötletet?



Nehéz választani, mivel a módszertan segítségével hatalmas mennyiségű, esetünkben közel négyszáz, ötlet született. Az igazán nehéz munka csak ez után következett, ki kellett választanunk melyik a legjobb irány és kidolgoznunk a megvalósítását. Egyébként az egyik legforradalmibb megközelítés viselkedéstudományi ismeretekre alapozva azt vetette fel, hogy többé ne legyen értékelés. És mi történt? Nos, ez majd a konferencián, az előadásomból kiderül.

Milyen tapasztalatokkal rendelkezik most, hogy már az új rendszer működik?



Még a pilot szakaszban tartunk, de az alkalmazottak biztosan új perspektívát várnak. A program hozadéka, hogy a szervezet a továbbiakban is igényli a munkavállók ily módon történő bevonását az innovációkba. Jelenleg is folyamatban van egy projekt az Orange Europe-nál, amelyben a régiónkból 5 ország vesz részt.

CORINA GHIAŢĂU előadása, és még számos nemzetközi és hazai esettanulmány február 19-én a Merj fejlődni! - Út az innovációhoz innovációmenedzsment konferencián ismerhető meg, melyre most még early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni.

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Sokkoló számok: nagyot esett a dolgozói és a vezetői elköteleződés

A munkahelyeket érintő szeizmikus változásokat emleget a Gallup CEO-ja, a cég éves globális munkavállalói felmérésének bevezetőjében. Mint... Teljes cikk

Idén is díjazták a 40 év feletti női szakembereket

2025. március 13-án harmadik alkalommal adták át az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH)... Teljes cikk

Megvan az Év Leginspirálóbb Vezetője Díj nyertese

Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója vehette át Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat a PwC Magyarország által végzett 14. PwC... Teljes cikk