kapubanner for mobile

Több álláshely, több munkanélküli Fejér megyében

Fejér megyében az év első hónapjában a múlt év véginél 9,5 százalékkal több álláskeresőt tartottak nyilván, ugyanmakkor a korábbinál 23,9 százalékkal több üres munkahelyet kínáltak - közölte a regionális munkaügyi központ PR referense az MTI-vel.

Jankóné Szépe Mónika tájékoztatása szerint az álláskeresők száma az időre szóló szerződések lejárta, valamint a téli időszakban csökkenő munkalehetőség miatt nőtt meg. A KSH által mért munkanélküliségi mutató azonban még így is kedvezőbb az országosnál: 4,7 százalék.

A munkanélküliség vonatkozásában a közép-dunántúli megye egyes térségei között - az infrastruktúra és az iparosodottság mértékétől függően - nagyok a különbségek. Míg a "Dunántúl kis tigrisének" nevezett, a külföldi befektetőket is vonzó Móron és környékén 4,6 százalékos a munkanélküliségi ráta, a főként agrártermeléssel foglalkozó sárbogárdi és enyingi kistérségben 16,3 illetve 16,2 százalék.

Az álláskeresők több mint egyharmada szakmunkás, háromtizede betanított munkaerő, egyötöde pedig segédmunkás. Kétötödük legfeljebb általános iskolai, egyharmaduk pedig szakmunkásképzőt, szakiskolát végzett. Az alacsony iskolai végzettségűek közül kerül ki a tartós munkanélküliek zöme: minden második legalább 13 hónapja regisztrált állástalan legfeljebb általános iskolát, minden negyedik pedig kizárólag szakmunkásképzőt végzett. A tartós munkanélküliség fő oka az életkor és a megfelelő képzettség hiánya.

Az álláskeresők 1364 bejelentett üres álláshely közül választhatnak a megyében. Azok egy-egy ötödét szakmunkásoknak és segédmunkásoknak, csaknem felét pedig betanított munkásoknak kínálják. Egytizedükre szellemi állománycsoportba tartozókat várnak. A legtöbb munkahelyet Fejér megyében Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Móron kínálják, míg Gárdony, Ercsi, Sárbogárd és Enying körzetében együttesen mindössze 53 üres állásra várnak jelentkezőket.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek