Több álláskereső, kevesebb siker
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyre többen fordulnak magán-munkaerőközvetítőhöz a gyors elhelyezkedés reményében, tavaly már 636 ezren pályáztak meg rajtuk keresztül állást - írja a csütörtöki Világgazdaság.
Az üzleti napilap közlése szerint ez háromnegyedével több, mint 2005-ben. Ám ahogy emelkedett a munkaközvetítőkbe vetett bizalom, úgy csökkent a sikeres közvetítések száma. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a működő 743 tanácsadó cég 29 ezer munkavállalónak talált új posztot, ez nyolc százalékkal kevesebb, mint tavalyelőtt.
Főleg a 30-49, illetve az 50 év feletti férfiak iránti érdeklődés lanyhult a hazai munkaadók körében, kapósak voltak viszont a 30 év alatti segédmunkások. Érdekességként említi az újság, hogy a munkaközvetítők gyorsan álláshoz tudták juttatni a szellemi foglalkozású 30 év alatti és 50 év feletti nőket.
A munkaközvetítők a legtöbb munkahelyet a feldolgozóiparban, illetve a sport, a kulturális tevékenység, a szolgáltatás területén szerezték. Külföldi poszthoz 2.500 magyart szereztek a tanácsadók, ezen munkák háromnegyede Nagy-Britanniában, illetve Németországban volt. A fennmaradó külföldi álláslehetőségeket Európán kívüli országok kínálták a magyaroknak, így például Amerika, Mexikó.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?