Több esély a kisgyermekesek munkavállalásához
Kisgyermekes szülők vállalkozói illetve munkába visszavezetési képzése valósult meg az elmúlt két évben uniós társfinanszírozásban. A projektbe munkáltatókat is bevontak, akiknek bemutatták, hogy miért előnyös a munka világába visszatérő kisgyermekeseket foglalkoztatni, akár atipikus módon.
Az Európai Unió társfinanszírozásával, a TÁMOP- 1.4.3-10/1-2F-2011-0012 pályázat keretén belül a Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a Tudatos Életért Egyesület közös konzorciumában megvalósuló projekt célja, hogy a gyermekkel otthon töltött idő után könnyebben, zökkenőmentesen állhassanak újra munkába a szülők.
A projektbe a megvalósítás két éve alatt összesen 200, legalább egy éve gyesen vagy gyeden lévő kisgyermekes szülőt vonnak be, akik vállalkozók szeretnének lenni, vagy alkalmazottként mennének vissza dolgozni.
Az érdeklődők a jelentkezésük elfogadása után egy személyiségfeltáró tréningen vettek részt, ahol szakértők segítségével dönthették el, hogy vállalkozói vagy munkavállalói felkészítésen vesznek-e részt, illetve, hogy milyen oktatási formában – tantermi oktatáson, tréningeken, vagy e-learning alapú képzéseken - sajátítják el a munka világába való visszatéréshez szükséges ismereteket.
A kisgyermekesek elhelyezkedésének elősegítése érdekében a konzorciumi partnerek vállalták, hogy a projektbe 150 olyan munkáltatót is bevonnak, akiknek bemutatják az atipikus foglalkoztatási formákat, illetve a célcsoport alkalmazásával összefüggő előnyöket, hátrányokat, lehetőségeket.
A személyre szabott képzéseken túl a konzorcium létrehozott egy kifejezetten ennek a célcsoportnak szóló álláskereső internetes portált, amelyen a munkát keresők kialakíthatják személyes portfóliójukat, feltölthetik önéletrajzukat, motivációs levelüket, végzettségüket igazoló dokumentumaikat, referenciáikat. A munkáltatók pedig célzottan kereshetnek rá a különböző munkaerő-piaci státuszú álláskeresőkre, illetve azokra, akik foglalkoztatásához valamilyen kedvezményt vehetnek igénybe.
A vállalkozást indítani szándékozókat mentorálással is segítik már működő vállalkozások vezetőinek közreműködésével.
A GYEREVISSZA program eddig elért eredményei:
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?