kapubanner for mobile

Több mint négyezer kismamát segített vissza a munkaerőpiacra a bölcsődei támogatás

Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes szülők. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt másfél évben már több mint négyezren éltek.

Az országos szinten rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret összesen akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munka világába - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A legfeljebb havi 40 ezer forint támogatást azok a munkába visszatérő szülők kaphatják, akik gyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, hanem családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. A 20 hetesnél idősebb gyermeket nevelő szülők akkor vehetnek részt a programban, ha olyan településen vagy kerületben élnek, ahol nincs önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátás, vagy az igénylők száma meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyeket, emellett van bankszámlájuk és hozzáférnek az ügyfélkapuhoz.

Egy szülő több gyermek után is részesülhet támogatásban. Ha a gyermek elhelyezéséért fizetett díj 40 ezer forintnál kevesebb, akkor a támogatás összege megegyezik a bölcsődei havidíj összegével, ha több, akkor a szülőknek csak a különbözetet kell megfizetniük. A támogatás iránti kérelmet a szervezet honlapján kifejezetten erre a célra létrehozott felületen keresztül a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani.
Bölcsődei férőhelyek és a beíratott gyermekek száma (2000-2020)

A világjárvány kitöréséig folyamatosan javult a kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzete. A 6 év alatti gyermek nevelése mellett kereső tevékenységet végző nők száma tíz év alatt ötödével nőtt, foglalkoztatási szintjük így 65-ről 72 százalékra emelkedett - közölte az ITM.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek