Többet, magasabbra és gyorsabban
Hol van már az önvizsgálatba merülő válság utáni gondolkodás, amikor minden magára valamit is adó cég honlapjára és zászlójára tűzte a „fenntartható fejlődés” jelszavát? Amikor beláttuk, hogy a teljesítmények korlátok nélküli növelése csak a következő krízisig tarthat? Most fellendülést érzünk és a célkitűzésekben ismét megjelennek a voluntarista és a mennyiségek növelésére irányuló elvárások, kiegészítve a szoros időbeli elérés követelményével. Sokszor hallom, ma már nem a nagyobb falja fel a kisebbet, hanem a gyorsabb a lassút.
Az egymást gyorsan követő változások igazi lídereket követelnek. Olyanokat, akik a munkatársakra már nem mint erőforrásra, hanem mint partnerre tekintenek, akik a közösen kitűzött cél érdekében mozgósítják a képességeiket, a tehetségüket és a kompetenciáikat. A munkatársak motivációja már nem magától értetődő és a dolgozókra nem lehet, mint munkahelytől függő erőforrásokra támaszkodni. A vezetésben talán sosem volt még ilyen fontos a példakép funkció, amely képessé tesz a munkatársak megnyerésére, a velük való együtt haladásra és szükség esetén a támogatásra. Mindeközben szem előtt tartva az adatokra és tényekre alapuló cselekvést. Lídernek lenni felelősség.
Lipcsei AndrásEgy közelmúltban készült németországi tanulmány minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a főnök hangulata termelőerőként működik. A negatív érzelmeket ugyanúgy megérzik és átveszik a körülötte lévők, mint a jókedvet. Márpedig a rossz hangulatú munkatársak teljesítménye bizonyítottan csökken. Vagyis a vezető kisugárzása multiplikálódik. A 21. század sikeres líderének biztosan rendelkeznie kell egy újfajta kreativitással, amely lényéből sugározza, hogy a munkatársai hozzá hasonlóan a jövő részesei is! Ösztönzi az új, atípusos megoldásokat, így csapata változó körülmények között is képes lesz elérni a célokat.Missziójává válik, hogy nem menedzsel, hanem inkább mentorál és támogat, szolgáltatói attitűddel áll a munkatársaihoz, az értékeit nem csak kinyilvánítja, hanem meg is éli, kommunikációja inspiráló és a véleményét hitelesen képviseli. Felvállalja a nehéz helyzeteket és világosan kommunikálja az IGEN-t és a NEM-et. Elfogadja azt is, ha más hibázik és a hibákat a vevőreklamációkhoz hasonlóan kezeli. Vagyis aktívan meghallgat és folyamatosan keresi a tanulságokat, beépítve azokat a jövő folyamataiba. Jótékony hatással van a csapatra, a belső hangulatra, ha a másság és az eltérő vélemények kifejezésre jutnak és integrálódnak. A dolgozóknak érezniük kell, hogy nézeteikkel és véleményükkel ők is egyenjogú résztvevőként tagozódnak bele az adott közösségbe. Ha élvezik a vezető támogatását, a csoportot alkotó egyének könnyebben vállalnak felelősséget magukért, vagyis megteremtődik a nyitott, mindenki számára elfogadható, kiegyensúlyozott vállalati kultúra.
Az üzleti élet tele van hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Ezek feldolgozása, az akadályok, a lemaradások kezelése és a folyamatos változásokhoz való konstruktív alkalmazkodás is olyan feladat, amelyhez a munkatársak a vezető példájára tekintenek.
Persze, nehéz a fentieket mind maradék nélkül elsajátítani. Ám a róluk való gondolkodás máris az első lépés a líderré válás útján.
Lipcsei András
InterSearch/Dr. Pendl&Dr. Piswanger International Vezetői Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója, a Zukunft Personal Hungary Executive Search és Kiválasztási szakértője
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
2026 nem szokványos év – sem a világban, sem a magyarországi munkahelyeken. A kihívásokra a HR-nek nincs kész forgatókönyve. Jáhny Ákos, a Global... Teljes cikk
Húsz éven átnyúló kutatási eredményeit foglalta össze Bokor Attila, az OD Partner tanácsadócég tulajdonosa. A szervezetfejlesztési szakember ötven... Teljes cikk
A HR-washing alapvető dilemmája egyszerűnek tűnik, mégis kényelmetlen kérdést vet fel: sikeresnek nevezhető-e az a hazai emberi... Teljes cikk
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 3 hete
- Jelentős változás jöhet a nyugdíjszámításban, amely sokakat érint 3 hete
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 4 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 4 hete
- Felmérés: a vezetők nem mindig empatikusak, de ez előny is lehet 1 hónapja
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 1 hónapja
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 1 hónapja
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?