kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 8 éve

Szabadon oszthatják be az idejüket

images




A rendszerhez csatlakozó futárok fizetése három összetevőből áll: a kilométer díjból, a címpénzből és a jattból. Egyénenként eltérő lesz, hogy ki mennyi pénzt tud kitermelni ebből. Aki előre szeretne számolni, annak a Sendee fizetés kalkulátora választ ad arra, hogy megközelítően mennyit lehet fő- és mellékállában keresni. Előbbiben heti szinten 90 ezer Ft feletti összeggel találkozunk, ami némileg magasnak tűnik a piacon kereshető pénzekhez képest, azonban lejön belőle a műszaki karbantartás költsége, amit saját maguknak fizetnek a futárok, hiszen nem foglalkoztattak, hanem alvállalkozók. Aki nem akar vagy tud ennyire elköteleződni, például hetente 2 alkalommal menne csak és naponta 10 szállítást vállal, így is becsületes bevételt érhet el.

Szőke Gergő elmondta, hogy eddig nem futott sok álláshirdetésük, elsősorban az ágazatban szerzett ismeretségi körökön belül toboroztak, most tervezik az újabb aktivitásokat, elsősorban a közösségi médiában. A tervezett fejlesztések között említette azt is, hogy idővel egy HR-es munkatárssal bővülhet a csapatuk.

SendeeAz alapítók: Szőke Gergő, Blaski Dániel, Polgár Rozmy Péter
Egy éve kezdték a fejlesztést, amire az operációs igazgató szerint jellemző, hogy nem rohannak vele, mert egyszerűen használható, letisztult applikációra törekszenek, ami a felhasználókért van. Agilis fejlesztési modellt alakítottak ki a partner éttermekkel és futárcégekkel, ami azt jelenti, hogy azonnal válaszolnak a releváns kérdésekre.

A fejlesztés mögött álló startupot Szőke Gergő, az Uber volt marketingvezetője, Blaski Dániel Tech fejlesztés-vezető és Polgár ‘Rozmy' Péter, designer működteti. Kérdésünkre Szőke Gergő elmondta, hogy semmi köze az Uberhez, a fejlesztés száz százalékban magyar. A beruházás eddig több tízmillió forintot használt fel az applikáció fejlesztésére, üzemeltetésére, HR feladatok ellátására és a hirdetésekre.

Mivel közösségi futárszolgálattá nőnék ki magukat, fontosnak tartják, hogy a szállító járművek a lehető legzöldebbek legyenek. Jó hír, hogy az egyik nyugdíjas partnerük elektromos autóval jelentkezett a munkára.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Többet kereshetnek a futárok a Sendee-vel
2. oldal - Szabadon oszthatják be az idejüket
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az ápoló is írhat majd receptet – bővül a szakdolgozók hatásköre

A magasan képzett egészségügyi szakdolgozók a jövőben önállóan, saját jogon is elláthatnak olyan tevékenységeket, amelyeket eddig kizárólag... Teljes cikk

Ezek a szakmák lesznek a munkaerőpiaci átalakulás nyertesei

Egy 2025-ös felmérés szerint a technológiai újdonságok miatt a meglévő készségek 40 százaléka avulhat el vagy alakulhat át 2030-ig. Egy másik,... Teljes cikk

Egyéni kedvezmények helyett erre van szüksége a munkába visszatérő kismamáknak

Az elmúlt két évben többszörösére nőtt a szövetkezeti foglalkoztatásban dolgozó kismamák száma, ami növekvő tendenciára enged következtetni... Teljes cikk