kapubanner for mobile

Új szereplő az interim piacon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A magyarországi piacon hét éve indult az első interim menedzsment szolgáltató. A Hungarian Interim Management Kft.-t három ismert menedzser, Fekete István, Tóth Tamás és Steiner László alapította. Ez a cég az idén már nem folytatja a tevékenységét, helyébe egy újabb vállalkozás lépett.

Már a válság utáni időszakra készülnek Európa-szerte a kölcsönzött (interim) menedzserek és a közvetítésükkel foglalkozó szolgáltatók (IM), akiknek a piacát sem hagyta érintetlenül a recesszió. Egyfelől a várakozások felett csökkent a megbízások száma és az elérhető napidíjak összege is. Változás az is, hogy a menedzsereket kölcsönvevő cégek ma már kevésbé a teljes, inkább a részmunkaidős foglalkoztatást ajánlják.

A recesszió időszakától Magyarországon is többet vártak a szolgáltatók. A két-három szereplős hazai piacon jelenleg legalább 150-200 aktív interim menedzser működik, egy részük szolgáltató cégen keresztül, más részük magáncsatornákon keresztül jutott a megbízáshoz - mondta a Világgazdaságnak Tóth Tamás. A szakember most újra esélyt lát a hazai ágazat dinamizálásában. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ismét növekszik a megbízások száma.

Az interim menedzsment a világban mintegy két és fél évtizedes múltra tekinthet vissza, Magyarországon hét éve indult az első ilyen szolgáltató. A Hungarian Interim Management Kft.-t három ismert menedzser, Fekete István, Tóth Tamás és Steiner László alapította. Ez a cég az idén már nem folytatja a tevékenységét, helyébe egy újabb vállalkozás lépett.

Tóth Tamás a személyzeti és vezetési tanácsadás piacáról ismert Lipcsei Andrással és Borai Tamással, a Pendl & Piswanger (P&P) International Kft. alapító ügyvezetőjével, illetve igazgatójával hozta létre az Interim Management Resourcing (IMR) Kft.-t. A társaság nemcsak itthon, hanem a régióban is terjeszkedni kíván.

Az interim szolgáltatás lényege, hogy menedzsment-erőforrásokat és szaktudást nyújt meghatározott időszakra. Nyugat-Európában és a tengerentúlon már elterjedt, állami és önkormányzati szervezetek is igénybe veszik. Az interim menedzser többféle szerepet is elláthat: az operatív menedzserét, aki a napi munkát irányítja, a tanácsadó menedzserét, aki a szervezetben kialakult helyzetet elemzi, s meghatározza a jövőbeni irányokat, illetve a szükséges változtatásokat kezdeményezi, menedzseli és ellenőrzi.

Világgazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek