Uniós pénzből támogatnák a munkanélkülieket
Lényegesen könnyítene az EU az Európai Globalizációs Alaphoz való hozzáférés feltételein, hogy ezzel is segítse a munkanélkülivé vált dolgozókat. A tervezet szerint a jövőben a jelenlegi ezer helyett már ötszáz ember munkahelyének megszűnésekor is igényelhető lesz a közösségi támogatás. Az eddigi 12-ről 24 hónapra hosszabbítanák meg a támogatás igénybevételének időtartamát - írja a Népszabadság.
Az Európai Bizottság könnyítené a hozzáférést ahhoz a pénzügyi alaphoz, amelyből támogatást kaphatnak azok a munkavállalók, akik a világgazdaságban bekövetkezett strukturális változások, a globalizáció miatt veszítik el állásukat, például mert munkahelyeiket külföldre telepítik. A bizottság a javaslatot kedden terjeszti elő. A 2007-ben létrehozott, 500 millió eurós Európai Globalizációs Alapból (EGA) eddig mindössze 67 millió eurót osztottak szét. A bizottság azt szeretné, ha az alapot - sok egyéb uniós programmal együtt - jobban hasznosítanák a globális gazdasági válság okozta negatív hatások ellensúlyozására.
A Reuters által megszerzett tervezet szerint a jövőben a jelenlegi ezer helyett már ötszáz ember munkahelyének megszűnésekor is igényelhető lesz a közösségi támogatás.
A javaslat szerint az eddigi 12-ről 24 hónapra hosszabbítanák meg a támogatás igénybevételének időtartamát. A bizottság emelné az európai társfinanszírozás mértékét is, a jelenlegi ötvenről 75 százalékra.
75 százalékos lenne az uniós támogatás
A Reuters által megszerzett tervezet szerint a jövőben a jelenlegi ezer helyett már ötszáz ember munkahelyének megszűnésekor is igényelhető lesz a közösségi támogatás.
A javaslat szerint az eddigi 12-ről 24 hónapra hosszabbítanák meg a támogatás igénybevételének időtartamát. A bizottság emelné az európai társfinanszírozás mértékét is, a jelenlegi ötvenről 75 százalékra.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
