Űrcentrum és űrtudományi képzés indul az ELTE-n
Asztrofizikai és űrtudományi centrumot alapított az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kara (TTK), amely az asztrofizikai, csillagászati és űrtudományi kutatásokat hivatott összehangolni és koordinálni.
A június elsején megalapított űrcentrum igazgatója Frei Zsolt asztrofizikus, tanácsának tagjai a Fizikai Intézet, a Kémiai Intézet és a Földrajz- és Földtudományi Intézet delegált professzorai, létrehozásáról az ELTE TTK kari tanácsa februárban döntött. A centrumnak köszönhetően a tudományterületek képviselői hatékonyabban és eredményesebben tudják végezni az asztrofizikai, csillagászati és asztrokémiai kutatásokat, valamint az űreszközök fejlesztését és az űrből végzett asztrofizikai megfigyeléseket - közölte az ELTE.
Az űrcentrum tagjai a kar különböző intézeteiben dolgozó főállású kutatók, továbbá az adminisztratív feladatokat is a részt vevő intézetek munkatársai látják el. Kutatásaik egyik legfontosabb támogatási forrása az asztro- és részecskefizikai kiválósági program.
"A kiválósági programok által benne vagyunk a fizika tudományterületének nemzetközi vérkeringésében, így mesterszakos diákjainknak és doktoranduszainknak olyan külföldi obszervatóriumokban is végezhetnek méréseket, amely eddig csak az amerikai és nyugat-európai elitegyetemek diákjainak adatott meg" - idézi az ELTE közleménye Frei Zsolt professzort.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium is elkötelezetten támogatja a magyar fizikusképzést, különösen az űripar tekintetében, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen kidolgoznak egy egyetemi űrtudományi kiegészítő képzést, amely 16 magyar egyetem közreműködésével valósul meg.
"Az űrtudomány számos tudományterülethez kapcsolódik, hiszen az emberiség mindennapi életét mélységeiben befolyásolják az űralkalmazások. Ezért fontos, hogy egy komplex egyetemi programot tudjunk elindítani, amely felöleli a természettudományoktól kezdve a társadalomtudományokat is. Az ELTE mint a képzés kiemelt partnere a természettudományos oktatásért lesz felelős" - idézte az összegzés Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztost, aki azt is jelezte, hogy a képzésre a tervek szerint 2022 tavaszán jelentkezhetnek az egyetemisták.
Fotó: unsplash.com
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sok munkavállaló nem érzi azt, hogy jó tanulni. A „tanulási fájdalom” nem csupán egyéni kényelmetlenség, hanem a vállalati hatékonyság... Teljes cikk
Lannert Juditot jelöli a gyermek- és oktatásügyi miniszteri pozícióra Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök. Teljes cikk
A mesterséges intelligencia (MI) mára szervesen beépült a szervezetek működésébe, tanulási folyamataiba és eredménytermelésébe. Fontos, hogy a... Teljes cikk
- A tanulás fájdalmától az AI-forradalomig: így alakul át a vállalati oktatás 2 napja
- Nem az a kérdés, lesz-e elég munkahely, hanem hogy lesznek-e megfelelően képzett munkavállalók– HR-kihívások a permakrízis korában 3 napja
- 6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről? 3 napja
- Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot 5 napja
- Ő lesz az új oktatási miniszter 7 napja
- Itt egy új munkakör, amiben rekord összeget kereshetsz 7 napja
- Tyúk vagy tojás? Az MI-szakadék, amiért a HR nagy árat fizethet. 1 hete
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 2 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 2 hete
- A mesterséges intelligencia hatása a vállalkozásokra: előnyök és buktatók 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?