Üzleti tanácsok minden évszakra
Sokan voltak kíváncsiak Károlyi László első könyvére, amelynek bemutatóját december elején tartották. A Legrand Magyarország vezérigazgatója arra vállalkozott, hogy összegyűjti, rendszerezi és megosztja mindazt a tudást, tapasztalatot, amit eddigi pályafutása alatt megszerzett. Az Üzleti évszakok kezdő és gyakorló vezetőknek ad gyakorlatias üzleti tanácsokat és tippeket.
Károlyi László 60 menedzsment történetet tár az olvasó elé, négy fejezetbe rendezve. Érdekesség, hogy minden fejezet egy vendégkönyvvel zárul, amelyben ismert személyiségek - Dr. Vilmányi Márton, a Szegedi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának dékánja, Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, Román Sándor, az Experidence alapítója és művészeti igazgatója, Szabó György, a Sanoma vezérigazgatója - írják le kapcsolódó gondolataikat.
Az ötperces, gondolatébresztő történetek gyakorlatilag a vezetői lét valamennyi aspektusával foglalkoznak, és olyan tanulságokat szűrhet le belőlük az olvasó, amelyekre építhet, olyan gondolatok születhetnek meg benne, amelyeket később tettekre válthat. Károlyi László ehhez az életből merít példákat, párhuzamokat állít például a sport, a politika, az élővilág és a vállalatvezetés között, menedzser szakirodalmat idéz, de több történetében szerepelnek film-, könyv- vagy meseélmények is, amelyek segítenek értelmezni cselekedeteinket, döntéseinket. Megoldásokat kapunk a vállalatirányítás, a stratégiaépítés kapcsán felmerülő kérdéseinkre, nehéz helyzetek kezelésére, és nemcsak a szerző környezetében látott valós sztorikon keresztül, hanem saját, megélt élményei által. Ettől lesz nemcsak a könyv mondanivalója, hanem maga Károlyi László is hiteles, emberi. A topvezető, aki el meri mondani kétségeit, tévedéseit, és nem fél megosztani másokkal is sikereket hozó stratégiáit, döntéseit.
Miért is hasznos ez? Mert egész életünket, eredményeinket meghatározza, hogy miként döntünk egy-egy szituációban. Egy vezetői döntésen pedig az egész vállalat, dolgozók sorsa múlhat. Több történetből is megtudhatjuk, mire hagyatkozzon a vezető, ha döntés elé kényszerül, és mi lesz az eredménye, ha egy adott helyzetben nem hoz meg egy lépést. A szerző szerint egy-egy helyes döntésben sokat segíthet egy belső tükör, amelynek használata önismeretet, és helyzetfelismerő képességet igényel, de az sem mindegy, a vezető milyen tükröt tart mások elé.
Egy másik történetben azzal szembesít bennünket, mennyire fontos, hogy a vezető összerendezze a működéshez szükséges feltételeket és szereplőket. Mindannyian szerepeket játszunk életünk során, így a munkahelyünkön is. A vállalat eredménye pedig nagymértékben függ attól, milyen szerepekben tűnünk fel, ami viszont attól függ, mi az érdekünk.
Vannak persze rendkívül kényelmetlen helyzetek is egy vállalat életében, ilyen az elbocsátás vagy a bércsökkentés. A rossz hírek hozójáról pedig ismerjük a mondást. Nos, Károlyi László úgy véli, mégsem szabad halogatni ezeket a nehéz beszélgetéseket, mert úgysem lehet elkerülni, ugyanakkor nem mindegy, hogyan esünk át ezeken. A Nehéz beszélgetések című történet egyik szereplője saját bőrén érezhette, mi lesz akkor, ha nem ül le időben beszélni az elbocsátásra ítélt dolgozókkal. Nemcsak hogy vitába keveredett, egyenesen fizikai félelmet érzett, ha arra gondolt, személyesen kell felmondania egy impulzív, nagydarab csoportvezetőnek. A kellemetlen beszélgetéstől végül a vezérigazgató mentette meg ezt a vezetőt, de jelen volt és le kellett vonnia a tanulságokat.
A történetek sorában helyet kaptak olyan témák is, mint a kommunikáció, az érzelmi intelligencia, a prezentálás, képzések, időgazdálkodás, de az is kiderül, mitől működik jól egy csapat, és hogy a Legrand vezérigazgatója szerint hogyan lehet összeolvasztani a gondolatot, a kreativitást és a benchmarkingot. Ráadásként pedig a szerző abba is beavat, milyen személyes fejlődésen kell végigmenni ahhoz, hogy jó vezetőkké váljunk.
Az Üzleti évszakok könnyen befogadható ismereteket nyújt, valamennyi történetből sugárzik Károlyi László vezetői hitvallása, amely előtérbe helyezi az embert, amely nélkül a nagy gépezet sem működik. A kötetnek ezért talán az lehet az egyik pozitív üzenete, hogy az üzleti életben mind nagyobb értékké lesz a humánum, a humán erőforrás. A másik útravaló, hogy a változások elengedhetetlen részei életünknek és ebben Károlyi László szerint lehetőségek is rejlenek. Nem véletlenül utal a könyv címe is a természetben zajló körfogásra. Az ősz a váltás, a változás időszaka, a tél a kényszerpihenő, a megoldások keresésének és a latolgatásnak az időszaka, a tavasz már a tervezés és a megvalósítás, míg a nyár az aratás és a jól eső pihenés időpontja. A szerző szerint csak akkor tudjuk az üzlet téli hidegét és nehézségeit elfogadni és ezekre megoldásokat keresni, ha a tavaszra koncentrálunk, ha bízunk abban, hogy minden helyzetből találhatunk kiutat vállalatunk számára.
Károlyi László célja, hogy arra ösztökélje a vezetőket, ne csak mások kárából tanuljanak, lessék el a hasznosítható fogásokat is. Döntsenek úgy, hogy közben őrizzék meg hitelességüket, emberségüket, vezetői tekintélyüket. És ha hisznek is abban, amit csinálnak, akkor az eredmények sem váratnak magukra.
Üzleti évszakok, 359 oldal
Alinea Kiadó
Károlyi László
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- Social Media Manager 2 hete
- Így hat a mesterséges intelligencia a tárgyalásokra 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 3 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 1 hónapja
- Felmérés: a vezetők nem mindig empatikusak, de ez előny is lehet 1 hónapja
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 1 hónapja
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 1 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 1 hónapja
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?