kapubanner for mobile

Válságbiztos állások - hol keressünk munkát?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Index.hu nagy elbocsátásszámlálója több, mint 33 ezer munkahely megszűnéséről tud, a Központi Statisztikai Hivatal januári tájékoztatója szerint pedig 68,8 ezerrel kevesebben állnak alkalmazásban, mint egy évvel korábban. Vannak azonban ágazatok, ahol nem hogy nem csökken a foglalkoztatottak száma, de dinamikusan növekszik.

Szörnyű rossz érzés, ha az ember elveszíti a munkahelyét, csüggedni azonban semmiképp sem szabad. Recesszió ide vagy oda, még mindig találhatunk magunknak állást, csak épp a megfelelő helyen kell keresgélnünk. A Központi Statisztikai Hivatal adatsoraiból utánanéztünk, melyek is azok az ágazatok, melyekben bővült a foglalkoztatottak száma az utóbbi egy évben.

Első látásra is meglepő, mennyi szellemi tevékenységi körben bővült egy év alatt a munkahelyek száma, annak ellenére, hogy számos helyen hangoztatták: egy válságban inkább a kétkezi munka értéke és szerepe értékelődik majd fel. Különösen egy olyan országban, ahol a felsőoktatásban részt vevők száma 1990 óta a négyszeresére nőtt, a diplomás munkanélküliek száma pedig meredeken emelkedik.

Ennek ellenére a KSH statsztikái szerint a szellemi munkák közt sokkal több ágazatban bővült a munkahelyek száma januárban éves alapon, mint a fizikaiak körében. Még a válság egyik legnagyobb vesztesének mondott pénzügyi, biztosítási szektorban is 2,3 százalékos volt a bővülés, a közigazgatásban pedig 1,6 százalékos - kisebb állam ide vagy oda. Jelentős volt az emelkedés a kommunikációs szférában, a legnagyobb, 22,9 százalék viszont az egyéb feldolgozóipari tevékenységek körében. Őszintén szólva, nem tudjuk elképzelni, milyen szellemi munkák tartozhatnak ide, mi az ipari gépek PLC-vezérlésének programozóira gondoltunk, de abból nem valószínű, hogy 11,3 ezer főt vettek volna fel.

A fizikai foglalkozásúak köréből szintén az egyéb feldolgozóipari tevékenységek és a közigazgatás szívta fel a legtöbb dolgozót, 12,4, illetve 10,0 százalékkal. Az erdőgazdálkodás is dinamikusan fejlődő ágazat 9,9 százalékos létszámnövekedéssel, míg az információ és kommunikációs területeken 1,0 százalék a növekmény.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek