AI-vakrepülés a cégeknél: a felelősség a vezetőé?
Miközben a cégek egyre magabiztosabban alkalmazzák a mesterséges intelligenciát (AI), valójában csak a vezérigazgatók érzik magukat igazán felelősnek a technológia használatáért – derül ki az EY friss, nemzetközi kutatásából. A többi vezető vagy nem látja át az AI kockázatait, vagy nem tartja ezt feladatának. Közben a felhasználók aggodalma nő: adatvédelem, átláthatóság, félrevezető tartalmak. Az AI bevezetését így könnyen félreértések sora kísérheti.
A felsővezetők többsége úgy látja, hogy cégüknél már teljesen vagy nagyrészt bevezették a mesterséges intelligenciát és kiaknázták a benne rejlő lehetőségeket. Sőt, a válaszadók közel kétharmada véli úgy, hogy a vállalata és az ügyfeleik hasonlóan gondolkodnak az új technológia előnyeiről és veszélyeiről.
„A valóság ezzel szemben az, hogy a legtöbb vállalat még csak a mesterséges intelligencia valós lehetőségeinek a felszínét ismeri. Hatalmas tévút, ha ezt az általános felhasználású technológiát kizárólagosan azonosítjuk a különböző nagy nyelvi modellekkel (LLM), mint amilyen például a ChatGPT. Ezzel a nézőponttal önmagukat korlátozzák a cégek, ami nagyon gyorsan óriási versenyhátrányba fogja őket taszítani” - hangsúlyozta Dr. Tilesch George, az EY AI Confidence vezető AI-szakértője.
Az EY kutatása szerint a felhasználók sokkal jobban aggódnak az AI használatának káros következményeitől, mint a topmenedzserek.
A legtöbben attól tartanak, hogy a cégek nem veszik elég komolyan az adatvédelmet, nem igazán átláthatóak a kapcsolódó folyamataik vagy nem tudnak felelősséget vállalni a rendszer döntéseiért. A legnagyobb veszélynek a félrevezető tartalmakat és a manipulációs lehetőséget tartják, míg a munkahelyek megszűnését egyik csoport sem érzi akkora fenyegetésnek.
Bár sok társaság már alkalmaz mesterséges intelligenciát, annak felelős használata még mindig komoly kihívást jelent. A vezetők több mint fele szerint nehéz olyan szabályrendszert kialakítani, amely valóban jól alkalmazható a jelenlegi AI-modellekre. Az új alkalmazások pedig még több bizonytalanságot hoznak. Számos szervezet már a következő generációs megoldások (például szintetikus adatok, autonóm robotok vagy AI ügynökök) rendszerbe állítását tervezi – de ezek kockázatait egyelőre nem látják át megfelelően.
„Az AI valódi, hatékony bevezetése nem csupán arról szól, hogy a cégnél elkezdjük használni az egyik népszerű generatív AI alkalmazást. Ehhez teljesen újra kell gondolni az üzleti folyamatokat, meg kell találni, hol hoz a technológia valódi értéket, invesztálni a nagy tétekre, edukálni a kollégákat, adaptálni a szervezet egészét, és közben stabil kereteket kell kialakítani az AI irányításához és működtetéséhez. Azok a döntéshozók, akik ezt időben felismerik, és a megfelelő, világlátott szakértők együttműködésével el is kezdik megvalósítani, biztosíthatják jövőbeni sikereiket” – tette hozzá Dr. Tilesch George.
A kutatás arra is rámutatott, hogy komoly véleménykülönbség van a vezérigazgatók és a kutatásban megkérdezett többi topmenedzser között. A CEO-k jobban aggódnak a mesterséges intelligencia felelős használata miatt, mint a pénzügyi, HR-, marketing- és kockázatkezelési vezetők. Ennek leginkább az az oka, hogy az egyes területek vezetői nem érzik magukat felelősnek az AI működtetéséért vagy egyszerűen nem látják át megfelelően a hatásait a teljes vállalati spektrumon.
Ez nem meglepő, hiszen végső soron, mint stratégiai fontosságú terület, a legtöbb cég esetében a vezérigazgató közvetlenül irányítja az AI-vel kapcsolatos fejlesztési irányokat . A megkérdezett CEO-k fele a saját felelőségi körének is tartja a mesterséges intelligencia bevezetését, hasonló arányban, mint a technológiai és az informatikai döntéshozók.
AI-ügynökök és humán kollégák egy csapatban - de vajon ki lesz a főnök?
- olvassa el korábbi cikkünk!
kép: freepik
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az amerikai Checkr vezérigazgatója, Daniel Yanisse szerint az AI-korszakban már nem elég "csak" HR-esnek, pénzügyesnek vagy jogásznak lenni. A cég... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a generatív AI nem csökkenti a munkaterhelést: feladatbővülést, folyamatos multitaskingot és elmosódó munkaidő-határokat... Teljes cikk
- Így használd okosan a mesterséges intelligenciát a munkában! 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- AI mindenhol, profit sehol? Egyre idegesebbek a HR-vezetők 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- Nem a munka fáraszt, hanem az AI – új mentális túlterhelést találtak a kutatók 3 hete
- A vezetők szerint az AI ma már olyan alapkészség a munkahelyen, mint az írás 1 hónapja
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 1 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?