logo
  • Blogfolyam
  • HR Blogok
  • Szerzők
  • HRPortal.hu
logo
  • Blogfolyam
  • HR Blogok
  • Archívum
mobile logo
  • Blogfolyam
  • HR Blogok
  • Szerzők
  • HRPortal.hu
publikálva: 2012.04.19 - 14 éve
ucmsgroup

Ne féljünk a SZÉP kártyától!

Az utóbbi években elég nagy hangsúlyt kaptak a régi jó néven ismert természetbeni juttatások. Nem nagyon találkozhatunk olyan munkavállalóval, aki a fizetése mellé, kiegészítésképpen ne kapná ezen juttatások legalább egyik formá

Az utóbbi években elég nagy hangsúlyt kaptak a régi jó néven ismert természetbeni juttatások. Nem nagyon találkozhatunk olyan munkavállalóval, aki a fizetése mellé, kiegészítésképpen ne kapná ezen juttatások legalább egyik formáját. Előző írásunkban (Cafeteria általában) már említettük, hogy a cafetéria elemeket vesszük górcső alá az elkövetkezendő hetekben. Elsőként nézzük a SZÉP kártyát.

A SZÉP kártya tavaly került bevezetésre, így némelyikünknek valószínű már nem is annyira idegen a dolog, talán már ott is lapul a kártyáink között. A SZÉP kártya a jól ismert üdülési csekk helyét váltotta fel, ami már tavaly október óta nem adható béren kívüli juttatásként, vagyis kedvezményes adózás mellett. Az új cafeteria elem elsőként 2010-ben, egy alszámlával indult el, amire évi 300.000 forintig lehetett támogatási keretet nyújtani. Felhasználása azonban kicsit eltért az üdülési csekktől, mivel bármilyen más szolgáltatásra – pl. állatkerti, múzeumi vagy akár gyógyfürdő belépő – csak akkor volt felhasználható, ha a szállással együtt vettük ezeket igénybe. 2012-től bővül a felhasználhatósági kör és három alszámlával fog rendelkezni a SZÉP kártyánk, vagyis mintha három „zsebünk” lenne és különböző szolgáltatásokra vehetnénk ki pénzt belőle. Mindegyik zsebbe csak korlátozott támogatás adható és a tavalyi szabályokhoz hasonlóan, ez a korlát arra is vonatkozik, ha több munkáltatótól együttesen kapunk támogatást. Ebben az esetben nyilatkoznunk kell, hogy kaptunk-e már ilyen juttatást az évben és mekkora értékben. Nem árt tudni, hogy ha valótlant állítunk a nyilatkozatunkban, akkor az adóhiányt és bírságokat is nekünk kell kifizetnünk.

Mi is az a három ”zseb”?

  • szálláshely alszámla, évi 225.000 forintig,
  • vendéglátás alszámla, évi 150.000 forintig,
  • szabadidő alszámla, évi 75.000 forintig adható támogatással.

Ha a cafetéria keret terhére választjuk a juttatásainkat és a SZÉP kártyában is gondolkodunk, akkor érdemes elsőnek a szabadidő és vendéglátás keretünket kihasználni, mivel itt mind a kettőről tudunk szállást finanszírozni, míg a szálláshely alszámláról nem tudunk kifizetni mondjuk egy strand belépőt. Az alszámlák között ugyanis nem vezethetők át az összegek.

Meddig is tudjuk felhasználni a juttatott összegeket? Az adott évben folyósított juttatást a következő év december 31.-éig lehet felhasználni, vigyázzunk rá, mert fel nem használás esetén sem mi, sem a munkaadó nem kapja vissza az összeget.

Mekkora adóteher mellett adható a SZÉP kártya? A SZÉP kártya révén adott juttatáskedvezményesen adható béren kívüli juttatás (azaz a juttatás  x 1,19 (ez lesz az adó alapja) × 16 százalék személyi jövedelemadó és x 10 százalék egészségügyi hozzájárulás), ami a juttatót terheli, míg aki a juttatást kapja, annak semmiféle adókötelezettsége nincs. 2012-től tehát a 10 százalékos egészségügyi hozzájárulással fog többe kerülni a SZÉP kártya juttatása.

Végezetül pedig egy-két gondolat a használatáról: úgy működik, mint egy bankkártya. Nincs papír, amit el lehet hagyni, nincs gond a maradék összeg visszafizetésével a címletek miatt, és bárhol használhatjuk, ahol erre alkalmas terminált találunk. Amennyiben pedig azt szeretnénk, hogy a házastársunk is használni tudja, van lehetőségünk egy társkártya készíttetésére, amivel nélkülünk is igénybe tudja venni a szolgáltatásokat.

Lényeges, hogy mikor lesz minél több helyre telepítve terminál. Mikor éri utol az elődje elfogadóhelyeinek a számát…?

Az Ön környezetében nagy számban vannak már elfogadóhelyek?

http://www.youtube.com/watch?v=HCOxbmgWJfQ

 

Ezt a bejegyzésünket és sok egyéb szakmai vonatkozású írásunkat megtalálja az Admin Zóna felületén.

Címkék:
ucmsgroup

A szerző összes bejegyzése
Bejegyzések, amik még érdekelhetnek
2026-02-20 12:37:15
A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen?
2026-02-19 13:07:30
A fókusz rejtett költsége: hol folyik el a pénz és energia a mindennapokban?
2026-02-16 15:32:34
A teljesítményértékelés jövője: Folyamatos párbeszéd és tanulás a szervezetekben
Admin Zóna

...egy blog a HR Blogon...

A blog összes bejegyzése
Hirdetés
A szerkesztő ajánlja
  • 2024-04-02 16:03:10 | Kaló István

    Informatikusok Magyarországon: Alkalmazott vagy Vállalkozó? - Fókuszban az IT Contracting

Cannot connect to mysql server. Is the server running?

Widget Image

Főszerkesztő: Karácsony Zoltán

E-mail : zoltan.karacsony kukac hrportal.hu

Felelős kiadó: Markovics András

A HR Blog.hu kiadója a HR Portal.hu

A szerkesztőség címe: 1135 Budapest, Petneházy u. 55. I./7.

Telefon: +36 (1) 781 75 96

Gépház

Blogger bejelentkezés

Blogger regisztráció

Adatvédelem

Kiadónk további kiadványai

hrportal.hu

munkaugyi.hu

hrclub.hu

allasportal.hu

edenkert.hu

haziallat.hu