Kicsit elutaztam...

Egy tragikus esemény miatt sajnos kicsit el kellett hagynom a kiskorút és fel kellett függesztenem a bébicsősz szerepet. A melegítőt „szépnadrágra”, a papucsot „báli cipőre” cseréltem és két napra leléptem. Természetesen e

Egy tragikus esemény miatt sajnos kicsit el kellett hagynom a kiskorút és fel kellett függesztenem a bébicsősz szerepet. A melegítőt „szépnadrágra”, a papucsot „báli cipőre” cseréltem és két napra leléptem.

Természetesen előzetesen szervezkedni kellett, ugyanis a kicsi nem maradhat egyedül, mert ugye még nem tudja magának elkészíteni a reggeli kakaót, de mindösszesen csak emiatt…

Megkértük a mamát, hogy jöjjön el kicsit unokát trenírozni, mert nekem kedden hajnalban autóba kell pattannom és szerda délig bizony nem találok vissza. Mama örült a meghívásnak, mi pedig örültünk, hogy elfogadta. Kisfiam imádja a nagymamáját, meg a nagypapáját is, de az most mindegy. A lényeg, hogy mama jött hétfő délután, unoka örül, mama örült, anya örült, így én sem voltam boldogtalan.

Hajnalban elindultam és nem csak a hóhelyzet miatt izgultam, hanem amiatt is, hogy a nagyszájú, eleven, mindenre felmászó, dacos kisfiam nehogy kiakassza a mamáját, mert szeretném majd még egyszer-egyszer rábízni a felügyeletet. Amit biztosan tudok a kisfiamról az az, hogy ha játszanak vele, akkor játszik, ha fel lehet valahova mászni, felmászik, ha valami kiszórható, akkor ki lesz szórva és mindenkinek próbálgatja a határait. Cserébe bájosan tud mosolyogni, meggyőzően és hangosan tud - szerintem ugorul – érvelni, ha valami nem tetszik neki. Azért ugorul, mert a magyar még nem folyékony, de a hangzásvilág már stimmel. A mama meg imádja az unokáját, szóval nincs nagy para.

Bárki valami csattanós történetvéget vár, el kell keserítsem, nem volt semmi különös. Egész nap játszottak, majd déltől 3-ig aludt és azt hiszem a gyerek is. Anya hazajött a munkából és minden rendben volt.

Hogy hiányoztam-e neki? Anya azt mondta, hogy egyszer kérdezte csak meg: ’’Apa?”. Anya elmondta, hogy APA elment autóval, holnap jön és ezzel el volt intézve látszólag a dolog. Az hogy tényleg mi zajlik ilyenkor benne, azt nem tudni.

Másnap reggelinél a kisfiam megmondta a mamának, hogy hova valóak a kiflik akkor, ha már a baba nem éhes, de mindenképpen tolnak egyet az orra elé, és ennek következtében az összegyűrt eledel landol a konyhakövön. Természetesen a kukába, mert mostanában már tudjuk, hogy mit kell a kukába tenni. Azt is tudjuk, hogy hol vannak a kukák, és azt is tudjuk, hogy a pelenkás kukának a tartalmát jó móka kicserélni legóra, és az alig használt fura szagú pelenkákat pedig nagyon vicces a gyerekszoba felnőttek által nehezen megközelíthető helyeire elrejteni, és amikor anya és apa felváltva keresik, hogy miért van fura szag a szobában, csöndesen kiönteni a levélszemetest és olyan borítékot keresni benne, ami még nincs nagyon széttépve.

Azért megnyugodtam, hogy mama sincs vasból. Amikor hazaértem kisfiam hangosan örült nekem ekképpen: „APA” majd mintha semmi sem történt volna rohant vissza mamához játszani. A mama hősiesen viselte, hogy a gyerek lovacskázik a hátán, hogy csimpaszkodva lóg rajta, hogy a fejsimogatás néha pofonban végződik. Persze nem mutatta, hogy fáradt, de én tudom, hogy ennyi gyerekgyűrés után bizony mindenki elfárad.

Ebéd után szaladt is haza a busszal. Köszönjük a türelmet és a segítséget Mama!