Megszenvedi...
Sokat írtam azokról a feladatokról az utóbbi időben, ami a gyereknevelést célozza és szinte semmit arról, hogy mi is történik a vállalkozással mindeközben. Most pótolni fogom a hiányosságomat.
2011. november 19-én megszületett
Sokat írtam azokról a feladatokról az utóbbi időben, ami a gyereknevelést célozza és szinte semmit arról, hogy mi is történik a vállalkozással mindeközben. Most pótolni fogom a hiányosságomat.
2011. november 19-én megszületett a fiam, 2012. novemberétől hivatalosan én vagyok GYED-en . Munkakörömből adódóan a megszületés pillanatától kezdve én is itthon voltam. Azzal áltattam magam, hogy én szupermen vagyok és tudok segíteni a feleségemnek és a vállalkozás is tud működni. A nagy családi összeborulásban eltelt egy év és nem volt számomra érzékelhető változás. Pedig volt. Az új élmények és a folyamatos monoton családi programok elaltatták a figyelmem és emiatt nem jeleztek azok a vészcsengők, amik korábban már ezerrel jeleztek volna.
Aztán mégiscsak én maradtam itthon. Megállapodtunk a feleségemmel, hogy ő dolgozik fél négyig, négyre hazaér és attól kezdve én végezhetem az ügyvezetéshez kapcsolható feladatokat. Ha nem kapok fizetést a munkámért, akkor azt csinálok a GYED-en is a szabadidőmben amit akarok!
Minden nap öt és hat között hozzá is tudtam kezdeni a céggel kapcsolatos elfoglaltságokhoz. Azért maradt ki egy óra, mert a hazaérkező házastársnak is szüksége volt egy kis levezetésre, beszélgetésre a napi dolgokról. Ittunk egy kávét, váltottunk pár szót és el is telt egy óra, ami persze a cégre fordítandó időből ment el.
Ezután nekiláttam a leveleim elolvasásának, és hozzákezdtem a dolgok végrehajtásához, de nem tudtam kizárni a környezetemben zajló eseményeket. Nem tudtam, mert ha a kisfiam összeveszett az anyukájával, utána hozzám jött vigaszért. Nem tudtam, mert ha a feleségemnek volt egy kis dolga, bármi, akkor szólt, hogy nézzek egy percre rá a gyerekre. Mire belelendültem volna, vacsorázni kellett, majd fürdetés és csak ezt követően tudtam leülni és végezni a feladataimat. Mondanom sem kell, hogy este kilenc volt és meglehetősen elfáradtam. Hiába beszéltük meg százszor, hogy ez így nem jó, mert így nem lehet semmi hasznosat alkotni, nem lehetett változtatni rajta.
Az utolsó döfést ebben a kérdésben a 2012-es év mérlegeredménye hozta meg, ami az előző évhez képest 40%-os forgalmi visszaesést mutatott, de igazából akkor durvább a visszaesés, amikor a 2010-es eredménnyel hasonlítottam össze, mert ahhoz képest viszont 70%-os. Ekkora zakót nagyobb cégek sokszor nem is bírnak ki. Szerencsére mi picik vagyunk, emiatt csak nagyot kellett húzni a nadrágon. Mivel a visszaesés folyamatos volt és folyamatosan húztunk a nadrágon, így ez egy szinte láthatatlan probléma volt. Tehát azt lehet mondani, hogy a vállalkozás visszaesett körülbelül a 2005-ös szintre. Amit 9 év alatt felépítettünk, az másfél év alatt leépült.
A helyzet megoldásért ordított, amit egy ismerős ingatlanközvetítő cég honlapján meg is találtam. 10 négyzetméteres pici földszinti irodát kínáltak bérlésre a belvárosban, egy irodaházban. Azonnal kibéreltük és elkezdtem a „munkát” a vállalkozás felélesztésre. Az energia és az akarat megvan, de azt kell mondjam, hogy az elmúlt 2 év alatt bizony elég durva változások álltak be a piacon. Leginkább az a változás, hogy az összes kis és közepes vállalkozás egyszerűen megállított minden beruházást, vagy ha nem is állított meg, de a halaszthatóakat bizony elhalasztja. Szerencsénkre mindig vannak tartalék ötletek, amelyek megvalósítása ilyenkor előkerül. Most gőzerővel új irányokon dolgozunk, tanulunk, fejlesztünk.
Sajnos az, hogy én a délutánjaimat és az estéimet egy irodában töltöm a családomtól távol, bizony át kellett alakítsa a feleségem napirendjét és így már sokkal-sokkal több hárul rá. Ez adódik abból, hogy a kisfiam délelőtt nyugodtabban viselkedik és délutánra „elromlik”. Az okát nem tudjuk, de ez a gyakorlatban tényleg így van. Ezt úgy kell elképzelni, hogy velem délelőtt ügyintéz, főz, segít mindenben. Olyan igazi kis cukifalat. Aztán délben lefekszik aludni, majd amikor felkel, egy ördögfióka lesz belőle. Peszeg-zsizseg, hisztizik, nem hallgat senkire. Biztos lesz olyan okos, aki majd azt gondolja, hogy biztos hiányzik neki az apja és azért van. Nem… Többször otthon maradtam, sőt azt lehet mondani, hogy heti egyszer véletlenszerűen otthon maradok délután, mert olyan dolog van, amit képtelenség a gyermek mellett elvégezni. (Pl. lecsó vagy lekvár befőzés), és akkor is pontosan ugyanúgy viselkedik. Biztos van rá ésszerű magyarázat, de mi még nem találtuk meg.
A másik, hogy az a napi rutin, amit ketten el tudtunk végezni este fél 7-ig, az most nyolcra végződik el. Tehát körülbelül egy órával eltolódott a gyermek napirendje, így egy órával később fekszik le. Mondjuk ez sem horror, mert este 9-kor már alszik, de a szülőnek, aki minden reggel hatkor kel, azt kell mondjam, hogy számít az az egy óra.
Mint a fentiekből kikövetkeztethető, feleségemmel hétköznapokon fél óránál többet nem találkozunk. Perszer erre sokan azt mondhatják, hogy íme a hosszú házasság receptje, de azért lehet, hogy töltenék egy kicsit több időt otthon. Mivel a céget érintő problémát elég komolynak minősítettem, így szombaton is ebédelni szaladok csak haza. Egyedül a vasárnap maradt teljesen egészében a családi programokra.
Nekem sincs segítségem napközben a dolgaim elvégzésében, de a másik fél is teljesen egyedül maradt a ráháruló feladatokra. A főzés és egyéb házimunka arra vár, akinek éppen van ideje rá. A főzéssel éppen kevés gond van, mert azt remekül lehet végezni a kisfiúval is, de a takarítás, pláne a felmosás lehetetlen küldetés. A nagytakarítások elvégzéshez meg segítséget kell kérni. Na nem a takarításhoz, hanem a gyermekfelügyelethez.
Mi a tanulság az egészből? Nem tudom… Talán az, hogy nagyon résen kell lenni, mert a sok élmény hatására nem veszi észre az ember, hogy kicsúszott a talpa alól a talaj.