Pakol a gyermek... avagy miért megy APA a viccosztályra?

Azért, mert a kisfia megtalálja azokat a pillanatokat, amikor nem figyelnek rá és ő ezt a pillanatot valami csínytevésre használja fel. Milyen csínytevések vannak egy ilyen kisgyereknél? Természetesen a pakolás…   Az uszodába

Azért, mert a kisfia megtalálja azokat a pillanatokat, amikor nem figyelnek rá és ő ezt a pillanatot valami csínytevésre használja fel. Milyen csínytevések vannak egy ilyen kisgyereknél? Természetesen a pakolás…

  Az uszodában meséltem a többieknek, hogy szerdán a kisfiam egy pillanatnyi nem odafigyelés alatt kiborította a ruháit. Aztán amíg veszekedtem vele és elkezdetem összepakolni, megint „rés keletkezett a pajzson”, így ki tudta pakolni a karácsonyfadíszeket. Rohantam oda, amikor meghallottam, de sajnos megelőzni már nem tudtam a következő kupacot, majd az ezt követő további veszekedés és újabb kupac látványa miatt még nagyobb figyelemkiesést egy kuka tartalmának kiborulása és az evőeszközös fiók kipakolása követte.

  Persze mindenki vigyorgott a történetemen az uszodában, mert nem titkoltam el mennyire bosszantott a dolog. Viszont az egyik kislány anyukája feltette a kulcskérdést: „Miért nem raktam be a kiságyba a ruhásláda kipakolása után? Akkor szépen nyugodtan vissza tudtad volna pakolni a ruhákat, aztán folyamatosan szemmel tudtad volna tartani a csemetét.”

  Tényleg… Miért nem raktam be a gyereket a kiságyba rögtön? Miért csak vitatkoztam vele? Miért nem jutott eszembe ez a megoldás? Azért mert egyszerűen belepörögtem abba, hogy a gyerek nem azt csinálja, amit kérek, és próbáltam rá észérvekkel hatni. Veszekedtem, mert elvártam tőle, hogy értse meg  és maradéktalanul aszerint cselekedjen. Fel sem merült bennem, hogy esetleg fizikai korlátok közé helyezzem. Pedig triviális a megoldás. Persze az az anyuka, aki ezt felvetette, azonnal folytatta, hogy ez a múltkor neki is csak utólag jutott eszébe, amikor már túl volt egy ilyen pakoláson és az azt követő veszekedésen. Ekkor az is eszembe jutott, hogy mostanában sokat veszekszem a gyermekkel, mert gyakorlatilag semmit nem úgy csinál, ahogyan kellene. De tulajdonképpen honnan kellene tudnia, hogy mit is kéne csinálnia? Hát persze, hogy tőlem.

  Igen ám, de én milyen minta vagyok? Mit lát tőlem gyermek? Azt látja, hogy reggel kipakolom a mosogatógépet, majd bepakolom a mosogatnivalókat. Aztán bepakolok a mosógépbe, ezután előveszem a porszívót és esetleg elpakolom a ruhákat is. Rá kellett jönnöm, hogy a gyermek tulajdonképpen ismét nem tesz mást, mint leutánoz. Az, hogy a tükör torz, amit elém tart, az már másik kérdés.

  Most nincs annyira ötletem, hogy merre tovább ebben a témában, mert amíg ő azt látja, hogy apa rendet rak, addig ő is azt fogja tenni. Az, hogy ő ezzel rendetlenséget csinál, az egy másik dolog,  mert nem vagyok arról meggyőződve, hogy jelent-e valamit neki a rend és rendetlenség fogalma. Azt gondolom csak abból az irányból tudok nekiindulni, hogy minek hol a helye, és azt hangsúlyozni, hogy a kanalaknak a kanalas fiókban van a helye, a ruháknak pedig szekrényben. Én igyekszem törölni a szótáramból a rend vagy a rendetlenség fogalmakat. Viszont ebből egyenesen látszik, hogy mostantól kezdve minden egyes tárgynak ugyanoda kell kerülnie. Azaz az építőkockát mindig ugyanarra a polcra kell tenni, a puha plüss állatoknak pedig mindig ugyanabba a ládába. Hiszen csak így mondhatom majd azt, hogy „tedd a helyére” és akkor tudni fogja, hogy hol a helye. Azt hiszem az ilyen típusú következetesség nehéz feladat lesz nekem is :D