Határ a csillagos ég – a támogató közeg ereje, avagy kultúrkóstoló egy angliai iskolai évből

„Ha egy kultúrából egyszer kicsit hosszabb időre kilépsz, (…) egy új nézőpontot nyersz. Elkezded a saját kultúrádat, a saját viszonyaidat ehhez a kultúrához képest kívülről szemlélni. Olyan nézeteket látsz, amelyet csak kív

„Ha egy kultúrából egyszer kicsit hosszabb időre kilépsz, (…) egy új nézőpontot nyersz. Elkezded a saját kultúrádat, a saját viszonyaidat ehhez a kultúrához képest kívülről szemlélni. Olyan nézeteket látsz, amelyet csak kívülről lehet konstruálni. Ez nem bűn, eltévelyedés, hanem csupán a nézőpontváltozás következménye.”  – Csányi Vilmos

Pontosan egy éve, nagy izgalmak közepette indultunk az egyéves kalandra. Kilépni a megszokottból, eljönni a családtól, a barátoktól, belecsöppeni valami teljesen újba, ráadásul alig értve a nyelvet – nem könnyű. Gyerekfejjel talán még annál is nehezebb. Vagyis pontosítok: csak az eleje…

A fogadókészség, a kedves és megnyugtató szavak, az udvariasság, amit kezdetektől megtapasztaltunk, mind arról szóltak, hogy: „gyere, segítünk, menni fog!” És tényleg ment. Eleinte küzdelmesen, majd szépen lassan élvezetesen. A búcsú már könnyek között zajlott, mert megszerették az iskolát, a barátokat, az iskola hangulatát, a tanulás könnyedségét. Lányaink el is döntötték, hogy a gyereküket itt fogják iskolába íratni, mi több, Lili lányunk elhatározta, hogy jól fizetett tanárnő lesz. Az órai anyagokat rendületlenül gyártja, a számítógépen rendre ott sorakoznak a tananyagok, az órarendek és az órai ppt-k.

Az ember nem bújik ki a bőréből. Mindenféle szerepben kísértem a gyerekek beilleszkedését és hol ügyesen, hol ügyetlenül álltam mellettük: voltam a félelmek talaján gondoskodó anya, türelmét vesztett tüzet okádó sárkány, remélem, hogy elégszer partnerük, no meg az iskolai futóversenyen újra óvodás. És persze elmaradhatatlanul szervezetfejlesztő is.

Rengeteg élményünkből csokorba szedve álljanak itt azok az iskolás üzenetek és tapasztalások, amelyek erős kultúraformáló hatással bírtak, és amelyek segítették a gyerekeink beilleszkedését és tanulását.

SuperSlip királynő, avagy SuperStudent minden nap

Pozitív visszajelzésben és megerősítésben nem volt hiány, kaptunk itt bőven.

A középiskolában egy-egy magas színvonalú órai teljesítményre, házi feladatra, hozzászólalásra, segítségnyújtásra lehetett ilyen kártyát gyűjteni. Nem járt érte magasabb osztályzat, vagy extra dicséret, de az osztály megtapsolta és megünnepelte a legtöbb kártyát begyűjtőket. Inspiráló volt.

Az iskolakezdést követő 3. hónapban egyik pénteken megcsörrent a telefonom. Lili osztályfőnöke/mentora telefonált: csak annyit akart jelezni felénk, hogy Lili napról-napra ügyesebb, magabiztosabb és nagyon okos. Gratulál a családnak és jó hétvégét szeretne nekünk kívánni. A telefonbeszélgetés után fapofával odaálltam Lilus elé és megmondtam, hogy telefonált nekem az osztályfőnöke. Halálra vált arccal állt ott… jesszus, mi történhetett… Micsoda öröm volt, amikor megmondtam, hogy „csak” azért telefonált az osztályfőnök, hogy elmondja mennyire klassz csaj vagy és gratulál a munkádhoz.

Minden term befejeztével hivatalos papírt is kaptunk a postán, miután a bizonyítványt hazahozta Lili. Ebben a levélben az állt, hogy szorgalmasan tanuló lányunk rendkívül szép eredményeket ért el, amelyhez gratulálnak és hogy „reméljük, hogy büszkék Lilire”.

Míra és Ármin tavaszra az assembly-k (iskolagyűlés a gyerekek és tanárok részvételével) mindennapos szereplőivé váltak. Addigra ugyanis olyan villámsebességgel versenyeztek matematikában a világ minden tájáról bejelentkező tizenévesekkel az interneten, hogy ezres pontszámokat arattak, jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy iskolájuk előkelő helyezett lett a Mathletics világversenyben. Minden héten felolvasták hát nevüket a teljes iskola előtt, sőt május felé Ármin még elismerő karkötőt is kapott, amit nagy büszkeséggel hordott a suliban.

Év végén minden osztályban szavazást tartottak arról, hogy ki legyen az osztály Libby Evans kategória jelöltje (Libby pár évvel ezelőtt az általános iskolánk egyik down szindrómás kislánya volt). A kitüntetést az kapta meg, akit az osztály a legkedvesebbnek, leginkább segítőkészebbnek talált. Szavazni csakis indoklással lehetett. Családunk nagy örömére Míra lett az osztályának díjazottja. Kitűzőt kapott, hatalmas tapsot és természetesen a teljes iskola előtt megünnepelték az összes osztály díjazottjait.

Amikor új helyzetben vagyunk, amikor ismeretlen a világ körülöttünk, amikor nem értjük, hogy miért történnek úgy a dolgok, ahogy, ott elsősorban biztonságra van szükségünk. Folyamatosan meg kell tapasztalnunk, hogy rendben vagyunk, elfogadnak és támogatnak. Visszajelzéseket kell kapnunk, kapaszkodókat kell találnunk. Ebben a helyzetben nincs olyan, hogy elég. A visszajelzésre, a pozitív mondatokra, érintésekre ilyenkor elemi szükségünk van.

Marcial Losada nevéhez fűződő visszajelzéseket feltáró kutatás szerint minimum 3:1-es arányú pozitív-negatív visszajelzés ad olyan közeget, amelyben fejlődni tudunk. Legyen az a közeg a munkahelyünk, vagy akár az otthonunk.

„A magas arányú pozitivitás szélesebb viselkedési repertoárt hív életre, ami pedig egy magasabb szintű rugalmasságot, a nehézségekre edzettebb lelket, több szociális erőforrást és optimális működést biztosít.” - Fredrickson B. L. & Losada M. F. (2005). Positive affect and the complex dynamics of human flourishing

Következő kultúrkóstoló blog bejegyzésekben: testre szabott támogatás, kultúra és értékek, valamint pillanatképek az élvezetes tanulásról.

 

Szabó Zsófia -szervezetfejlesztési konzulens, coach

www.ascon.hu