A hazugság művészete, avagy hogyan maradjunk őszinték önmagunkkal?

Annak ellenére, hogy a társadalom az őszinteséget hirdeti, mi mégis előszeretettel szoktunk hazudni, már gyerekkorunktól fogva. Rengeteg erkölcsileg megengedhető oka lehet a hazugságnak, – egy szörnyű hajvágás eredményének dicsére

Annak ellenére, hogy a társadalom az őszinteséget hirdeti, mi mégis előszeretettel szoktunk hazudni, már gyerekkorunktól fogva. Rengeteg erkölcsileg megengedhető oka lehet a hazugságnak, – egy szörnyű hajvágás eredményének dicsérete, barátaink biztosítása arról, hogy nem kövérek, ígéret egy születésnapra kapott, ellenben kevésbé megnyerő pulóver viselésére – melyek mind indokolhatók cselekedeteink alapján udvariasnak.

Az őszinteség lehet társadalmi erény, a hazugság ellenben társadalmi reflex. Meg sem rezzenünk, ha kegyes hazugságokról van szó – különösen, ha ezek védik és megőrzik kapcsolatainkat. Hazudunk a barátainknak és családtagjainknak, mivel törődünk velük és fontosabbak nekünk, mint az őszinteség. De magunknak miért hazudunk mégis?

Dr. Tomas Chamorro-Premuzic a Forbes blogján publikált cikkében a hazugság 3 típusát mutatja be, melyet gyerekként tanulunk meg és cipelünk magunkkal felnőttként.

 

1. Hazugságok, amik lehetővé teszik, hogy másokkal kijöjjünk - kegyes hazugságok: „Nagyon szép vagy!” „Fantasztikus volt a tortád.”
2. Hazugságok, amik megvédenek minket: „Nem én voltam.” „Nem úgy gondoltam.”
3. Önámító hazugságok: „Én mindent megtettem.” „Jó ember vagyok, soha nem hazudok.”

 

Ahogy felnövünk, továbbra is ezekre a hazugságokra hagyatkozunk. Az első két kategória hazugságai a szociális beilleszkedés jelzései, elengedhetetlenek a társadalmi elfogadáshoz- ugyanakkor ennek az elismerése is tabu, hiszen mások elítélnének minket, amiért nem vagyunk őszinték. Az önámító hazugságon ellenben problémát jelentenek, mivel a valóság torzítása árán őrizzük meg pozitív önképünket, ez pedig visszaüt előbb-utóbb az alapján, ahogy mások látnak minket.

A kompetens emberek képesek akkor hazudni, amikor szükséges, mivel hazugságaikkal tisztában vannak, ez segít nekik önmagukkal is őszintének maradni. Ennek megfelelően, minél inkább őszintének gondoljuk magunkat, annál nagyobb az esély, hogy tévhitben élünk. Ezzel szemben, ha tudatában vagyunk a torzításunkkal (tehát kerüljük az önámító hazugságokat), valószínűleg tisztában vagyunk azzal is, amit valóban gondolunk, és akik valóban vagyunk.