Mennyire világos a sötét és sötét a világos?

Jóból is megárt a sok! – az ismert magyar közmondásnak a közgazdaságtan mellett a pszichológiában is megvan a maga magyarázata, de vajon mit jelent ez a teszteredmények esetében? Higgyünk-e ennek vagy inkább mégse? A személyisé

Jóból is megárt a sok! – az ismert magyar közmondásnak a közgazdaságtan mellett a pszichológiában is megvan a maga magyarázata, de vajon mit jelent ez a teszteredmények esetében? Higgyünk-e ennek vagy inkább mégse? A személyiségtesztek eredményei kapcsán gyakori megoldás, hogy a kitöltő alacsony vagy magas skálaértékeit vesszük alapul a rá leselkedő veszélyek meghatározásánál. Ezen elgondolás szerint ha valaki például nagyon szisztematikus vagy lelkiismeretes, akkor feszültség, vagy fáradtság alatt leggyakrabban ezt a tulajdonságát viszi majd túlzásba, amely rigidséghez, delegálási nehézségekhez és mikromenedzseléshez vezethet. A jelenségnek egy kutatás erejéig utána jártunk a Hogan adatbázisban, ahol 63 fő személyiségét (HOGAN PERSONALITY INVENTORY – HPI) alapszemélyiséget mérő adatok) és buktatóit (HOGAN DEVELOPMENT SURVEY – HDS), azaz stressz, fáradtság, unalom vagy vészhelyzet esetén fellépő „eltérítőit” vettük tüzetes vizsgálat alá. Mivel a HDS éppen a rizikók felderítésére született,, biztos képpel rendelkeztünk a veszélyekről. Azt kutattuk tehát, hogy az alapszemélyiség milyen mértékben determinálja a „sötét oldalunkat”, mennyire szabad, vagy érdemes csak erre támaszkodni, amikor ilyen jóslatokat teszünk és fejlesztünk. Szem előtt tartva a tényt, miszerint a Hogan is utal a személyiség és a buktatók közötti korrelációkra, eredményeink azt támasztják alá, hogy bár lehetséges a személyiség alapján jóslatokba bocsátkozni, ennek az egyes ember szintjén komoly hibái lehetnek.

van arra, hogy elszalasszunk egy létező rizikófaktort. Már ezen számok is jelzik tehát, hogy egy-egy ember kapcsán átlagosan 2 buktatót ismerhetünk fel, 1 pedig rejtve marad előttünk, ha csak személyiségtesztet használunk. Riasztóbb viszont az az arány, hogy mennyi buktatóra következtethetünk tévesen! Ez az arány ugyanis 60%, ami a minta alapján azt jelenti, hogy személyenként átlagosan 3 további rizikófaktort feltételezhetünk hibásan! Ez a „téves riasztás” klasszikus esete. Összességében tehát megállapítható, hogy személyiségünk sötét oldala bár jól kitapintható kapcsolatban áll a világos oldallal, komoly ballépést vállalunk, ha egyszerűen ez utóbbi eredményei alapján kezdünk hozzá a fejlesztéshez. Ilyen esetben rengeteg energiát ölhetünk a partnerrel együtt olyasmibe, amibe nem kellene, miközben könnyen megeshet, hogy 1-1 nagyon fontos rizikóval semmit sem teszünk. Mindenképpen javasoljuk fejlesztési programok esetén mindkét szempontrendszer alapján a vizsgálatokat lefolytatni (HPI és HDS tesztek egyidejű használat), hogy pontos, és a fejlesztésnél jól használható diagnózisunk legyen.