Az eltűnt egyenlőség nyomában
Korábban már írtam arról, hogy nem tanácsos az új Munka Törvénykönyvéről a tömegmédiából tájékozódni. Szinte naponta tapasztalom, hogy a tervezetről szóló híradások, ha nem is tévesek, de igen sokszor elvesznek a részletekben
Korábban már írtam arról, hogy nem tanácsos az új Munka Törvénykönyvéről a tömegmédiából tájékozódni. Szinte naponta tapasztalom, hogy a tervezetről szóló híradások, ha nem is tévesek, de igen sokszor elvesznek a részletekben, és olyan rendelkezéseket állítanak pellengérre, amelyek nem jelentősek, miközben sok fontos kérdésről egyáltalán nem hallani a sajtóban. Példaként említhetem a közvetlenül a nyugdíjazás előtt állókra vonatkozó "védett kor" intézményét, amelyet megítélésem szerint messze a jelentőségén felül kezel a média. Ugyanakkor, még egyáltalán nem hallottam, hogy a tömegtájékoztatás felhívta volna a figyelmet a kollektív szerződések változó szerepére, ami kétség kívül az egyik legalapvetőbb változás, minden munkáltató és az egyes munkavállalók számára is.
A pontatlan tájékoztatás okozta zavar jól megfigyelhető az egyenlő bánásmód elve kapcsán. A tervezet először közzétett verziója kapcsán is többen kritikaként fogalmazták meg, hogy a szöveg csak utal az egyenlő bánásmód alapelvére, de nem tartalmazza a szükséges részletszabályokat, amit visszalépésként értékeltek a hatályos Mt.-hez képest. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által november elején közzétett értékelés is felrója az új kódex tervezetének, hogy nem szentel kellő figyelmet a diszkrimináció tilalmának, különösen az egyenlő munkáért egyenlő bér elve, illetve a szakszervezetek tagjainak, tisztségviselőinek hátrányos megkülönböztetése kapcsán.
Megítélésem szerint ezek az aggodalmak alaptalanok. A tervezet ugyanis kimondja, hogy a munkaviszonnyal, így különösen a munka díjazásával kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani (12. §). A részletszabályok valóban hiányoznak. Ennek azonban rendkívül egyszerű az indoka. 2003 óta Magyarországon külön törvény rendelkezik az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos szabályokról, amelyeket a munka világában is alkalmazni kell (2003. évi CXXV. törvény). Nem újdonság tehát a tervezet azon megoldása, hogy csak deklarálja a diszkrimináció tilalmát, míg a részletszabályokat külön jogszabályra bízza. Aki tehát az új kódexből az egyenlő bánásmód szabályait hiányolja, valójában egy nyolc éve fennálló és a gyakorlatban semmilyen problémát nem okozó jogi helyzetet kifogásol.
Az idézett szabály külön utal a munka díjazásával kapcsolatos egyenlőség fenntartására. Változás e tekintetben sem lesz, mivel a tervet megtartja az egyenlő értékű munkáért egyenlő bér elvének alkalmazásához szükséges két értelmező rendelkezést. Az első kérdés, hogy mi minősül díjazásnak az egyenlő bér elve kapcsán. A tervezet szerint minden, a munkaviszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli és természetbeni juttatás. A másik kérdés, hogy mit kell egyenlő értékű munkának tekinteni. A válasz: a munka egyenlő értékének megállapításánál különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, a munkaerő-piaci viszonyokat kell figyelembe venni. Hozzá kell tennünk, hogy ez a szabályozás már csak azért sem változhat, mert az egyenlő bér elvével kapcsolatos, részletes uniós jog átvételén alapul. (Megjegyzem ugyanakkor, izgalmas kérdéseket vet fel, hogy a tervezett szöveg alapján a munkaerő-piaci viszonyok is befolyásolhatják egy munkavállaló munkájának értékét.)
A szakszervezeti kötődésen alapuló diszkrimináció ellen megítélésem szerint az egyenlő bánásmód elvének általános deklarálása már önmagában megfelelő jogi védettséget nyújt. Ehhez képest ugyanis nem bírnak önálló normatív tartalommal a tervezet 271. §-ába foglalt, egyébként a hatályos törvényben is szereplő előírások. Így például a tervezet kifejezetten tiltja a szakszervezethez való tartozás vagy szakszervezeti tevékenység miatti megkülönböztetést. Ugyanígy tilos egy jogosultságot, juttatást kimondottan a szakszervezeti tagságra, illetve az attól való távolmaradásra tekintettel biztosítani. Az egyenlő bánásmódról szóló törvény értelmében ezek a magatartások természetesen akkor is jogellenesek lennének, ha külön nem írná elő őket a törvény. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet felhívta a figyelmet arra a követelményre, hogy a szakszervezeti tagokat, tisztségviselőket érő diszkrimináció ellen hatékony jogorvoslat és visszatartó erejű szankciók álljanak rendelkezésre. Ezeket az eljárási szabályokat és szankciókat szintén az egyenlő bánásmódról szóló külön törvényben találjuk, köztük például a panaszos félre könnyített bizonyítási szabályokat vagy az akár hatmillió forint bírság kiszabadására vonatkozó felhatalmazást.
Összességében tehát az új Mt. tervezete semmivel nem védi kevésbé a munkavállalókat és érdekképviseleteiket a diszkriminációval szemben, mint a hatályos munkajogunk. Az egyenlő bánásmód és különösen az egyenlő bér elve a jövőben sem veszíthet szigorából és jelentőségéből.
