Eltűnt szabályok nyomában 1. rész - A túlvett rendes szabadság esete
Az új Munka Törvénykönyvét (Mt.) még sokáig fogjuk a régi, megszokott és most hatályon kívül került 1992. évi Mt. szemüvegén keresztül olvasni. Természetes, hogy a munkajoggal foglalkozók számára ez az egyik viszonyítási alap.
Az új Munka Törvénykönyvét (Mt.) még sokáig fogjuk a régi, megszokott és most hatályon kívül került 1992. évi Mt. szemüvegén keresztül olvasni. Természetes, hogy a munkajoggal foglalkozók számára ez az egyik viszonyítási alap. Hogy volt ez eddig? Hogyan és miért változik a szabályozás? A két törvény összeolvasásakor az olvasónak hamar szemet szúrnak olyan szabályok, amelyeket az új Mt. már nem tartalmaz. A következő bejegyzésekben ilyen eltűnt rendelkezések nyomába eredünk. Előre kell bocsátani, hogy ha az új törvény látszólag szó szerint nem is tartalmaz egy korábbi rendelkezést, az még – más előírásokból levezethetően – továbbra is kötelező, alkalmazható maradhat.
Az egyik ilyen megszokott, a munkaügyi gyakorlat szerves részévé vált szabály a túlvett rendes szabadság visszafizetésére vonatkozik. Az 1992. évi Mt. kimondta, hogy ha a munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött időre megilletné, a különbözetre kifizetett munkabért köteles visszafizetni. A „túlvett” szabadságot csak akkor nem kell visszafizetni, ha a munkaviszony a munkavállaló nyugdíjazása vagy halála, illetve a munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt szűnt meg, vagy a munkavállalót sorkatonai, illetve polgári szolgálatra hívták be. Például, ha a munkavállaló felmondási ideje 2012. június 30-án telt le, úgy a 2012. évre járó 22 munkanap rendes szabadságának csak a felére, 11 napra jogosult. Ha az első félévben 15 napot vett igénybe, a 4 nap többletre járó távolléti díját vissza kell fizetnie a munkáltatónak.
A túlvett rendes szabadság visszafizetésére vonatkozó kifejezett előírást az új Mt. nem tartalmaz. Ugyanakkor, az új Mt. szabadságra vonatkozó előírásai csak 2013. január 1-jén lépnek hatályba, ezért 2012-ben még alkalmazható az 1992. évi törvényből idézett előírás. No de mi lesz jövőre? Eszerint az új Mt. alapján a munkáltató kockázata, ha a munkavállaló több szabadsággal távozik, mint amennyi időarányosan járt volna?
Az időarányosan járó mértéken felül igénybe vett rendes szabadságra járó díjazás visszakövetelhetősége – bizonyos korlátokkal – levezethető az új törvény egyéb rendelkezéseiből. Erre vonatkozó kifejezett felhatalmazás tehát nincs, de más szabályok alapján mégis eljuthatunk idáig.
Egyrészt, a mértéken felül igénybe vett rendes szabadságra járó díjazás jogalap nélkül kifizetett munkabérnek minősíthető, amelyet a munkáltató 60 napon belül visszakövetelhet a munkavállalótól. Elvégre olyan távollétre fizet ilyenkor díjazást a munkáltató, amire nem lenne kötelezhető. A szabályba foglalt időbeli korlát alapján látható, hogy ha a szabadságra járó díjazás kifizetésére ennél korábban került sor, az viszont már nem érvényesíthető. Erre ugyanis csak akkor lenne lehetőség, ha a munkavállalónak a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie, vagy azt maga idézte elő. A szabadság kiadásakor azonban egyik körülmény sem állt fenn, hiszen a kifizetés csak utóbb, a munkaviszony év közbeni megszüntetésével (megszűnésével) válik alaptalanná.
A visszakövetelés alapozható arra a szabályra is, amely szerint a munkavállalót a tárgyhónapot követő huszadik napig tájékoztatni kell, ha a munkabér tárgyhónapra vonatkozó elszámolását követően bekövetkező ok az elszámolás módosítását teszi szükségessé. Ilyen lehet az az eset, amikor a tárgyhónapban a munkavállaló szabadságot vett igénybe, a munkaviszony azonban később megszüntetésre került, és ezzel az időarányosan járónál több szabadság került adásra. Ilyen esetben a munkáltató az utolsó havi bérelszámolást módosíthatja, és a munkavállaló részére az őt megillető munkabérhez képest kifizetett többletet az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályok szerint levonhatja. Mint látható, a többet-szabadságra járó munkabér visszakövetelésére ebben a formában is csak szűk időkorlátok mellett van mód. Ha a szabadság kiadására nem az előző hónapban került sor, az arra járó díjazás már nem követelhető vissza.
Látszólag teljesen, valójában csak részben szűnt meg tehát a túlvett rendes szabadságra járó díjazás visszakövetelésének joga. A változás jogpolitikai indokainak elemzése helyett azt a kérdést tegyük fel, mit tehet ebben a helyzetben a munkáltató. Álláspontom szerint ezek az új szabályok felértékelik a rendes szabadság tervezésének fontosságát. Bár az ún. szabadságolási terv készítése továbbra sem kötelező (ezt a fogalmat nem is ismeri a törvény), a visszakövetelhetőség korlátozottsága miatt célszerű lehet a munkáltatónak ügyelni arra, hogy munkavállalói az év során – menetközben – jelentősen ne lépjék túl az időarányosan járó szabadság mértékét. Ez jelentős többlet-adminisztrációt nem fog jelenteni, hiszen a munkaidő-nyilvántartás részeként a kiadott rendes szabadság nyilvántartása amúgy is kötelező.
Hozzászólni, valamint a hozzászólások és a teljes bejegyzés olvasásához kattintson, az Új Munka Törvénykönyve oldalra
