Coaching és Tango

  Ahogy készülődöm John Leary-Joyce Tango és Coaching cimű workshopjára, sokat olvasgatok a tangóról, nézek videókat, sőt még néhány személyes élményt is sikerült begyűjtenem. Mindezek során pedig egyre markánsabban rajz

 

Ahogy készülődöm John Leary-Joyce Tango és Coaching cimű workshopjára, sokat olvasgatok a tangóról, nézek videókat, sőt még néhány személyes élményt is sikerült begyűjtenem. Mindezek során pedig egyre markánsabban rajzolódik ki előttem az a metszéspont, ami a két terület - a coaching és a tango művészetének - egyik, számomra eddig legmeghatározóbb közös felismerése. Ez pedig nem más, mint maga a kapcsolat, a két ember között létrejövő kapcsolódás.

Professzionális szinten a tangót összeszokott, jól egymáshoz érett párosok táncolják, de a mindennapok során a tangóestek egyik jellemzője, hogy sokszor váltanak párt a táncosok. Aki tangózni indul fel van készülve arra, hogy lesz ott olyan táncos, akivel már táncolt és talán ismerős a stilusa, megszokta a mozgását, de bizonyára lesz olyan is, akivel most táncol majd először. Ott is meg kell történnie, ismeretlenül is a kapcsolódásnak, meg kell születni a kapcsolatnak, hiszen másképp nem tud létre jönni az improvizativ tánc.

Hát nem igy van ez a coachingban is?

A munkám során engem leginkább az a varázslatos pillanat izgat, amikor olyan elemi, lemeztelenített módon kapcsolódik egymáshoz a két fél, hogy mindkettő tapintás nélkül is érzi a másikat, szinte megszűnnek a határok a két ember között és megjelenik egy közös tér amiben meg tud születni a közös élmény, a felismerés, a kapcsolódás, és amiben időnként éppúgy megjelenhet a legégetőbb magány érzése is. Ilyen pillanat nem minden ülés során születik, de amikor igen, akkor szárnyakat ad, végigcikázik bennem, megbizserget.

Valami hasonlót látok időnként a tangót táncoló pároknál is. A vezetés és követés művészetén keresztül olyan teret tudnak maguk köré varázsolni, amiben a legmélyebb kapcsolódástól a legfájóbb magányig terjed a skála, miközben együtt rezdülnek, mozdulnak minden külső instrukció, iránymutatás vagy dirigálás nélkül. De mi is pontosan ez a tér?

Sok definiciót hallottam már a tangóra. Ami legjobban megragadott, talán mert olyanoktól hallottam, akik hitelesen beszélnek róla, a következő:

“A TANGÓ nem más, mint séta ölelésben.”

Ezt eddig értem, ha megfigyeljük valóban egymás karjaiban sétálnak a tangózó párok. De igazán akkor lepődtem meg, amikor a következő meghatározásra bukkantam az egyik tangós blogban:

    “What is an embrace? It is neither a position nor a shape, it is a     SPACE. A space in which we connect to each other to create the     dance, a space of intense and very private communication. In this     space we can find profound fusion with the other person and     sometimes profound loneliness.”     (Veronica Toumanova)

Azaz:     “Mi is az ölelés? Nem egy pozició, nem is egy forma, hanem egy TÉR.     Egy tér, amiben összekapcsolódunk egymással azért, hogy táncoljunk,      az intenziv és nagyon bensőséges kommunikáció tere. Ebben a térben     elementáris összekapcsolódást tudunk átélni a másikkal, és időnként     elementáris magányt is.“

Veronica Tumanova irja ezt a tangóról az egyik blogjában. Elgondolkoztató, nekem megdöbbentően hasonlit a coachingról kirajzolódó definiciómhoz. A coachingot is úgy tudom legjobban meghatározni, hogy egy olyan tér, ahol lehetőségünk van elemi kapcsolódásokat megélni a másik ember tükrében - és nem csak coacheeként. “Az intenzív és nagyon bensőséges kommunikáció tere.”

 

http://youtu.be/EJEuz5Be3lM?list=UUBq0JeVkU1ym7lpZhyI-QRQ

 

Átvitt értelemben én is úgy tudom biztosítani a coachee számára a biztonságot, az elfogadást, a “teret, ahova majd be akar lépni”, ha ölelésre nyitom a karjaimat, ha biztatom, hogy jöjjön csak, hiszen tudom, hogy kell ezt csinálni, de kiváncsian várom, ő mit hoz magával, ha felveszem az ő ritmusát, miközben megéreztetem vele az enyémet, ha ráhangolódom mielőtt határozottan megteszem az első lépést.

Hogy merre? Hát amerre éppen érzem, hogy mennünk kell. Amerre visz a pillanat, a tér. Amerre a kettőnket körülvevő zene, a tőle jövő rezdülések sugallják. És ha már mindketten rutinosak vagyunk, cifrázzuk is egy kicsit, izgalmas elemeket használunk, komplex lépéseket, látványos fordulatokat.

A lényeg azonban mindezek nélkül is megtörténik. A varázslatot továbbra is egyszerűen az ölelés által létrehozott tér teremti, az ember-ember közötti elementáris kapcsolódás. Minden egyéb csak ráadás...

 

 

Amina Eperjesi, ACC   -  FAB Leading Systems "Make an EFFORT, NOT an excuse!"

http://fabsystem.hu/ 36/309-734-755 Business & Executive Coach,Trainer, Interpreter, Coach-Interpreter of Coaching Without Borders Vice President of Professional Coaching Association Budapest