Egyszerűen csak kérdezz
Avagy: mire tanít Ilus néni sült libacombja?
Az egyik népszerű gasztro műsor háziasszonya Márton-nap közeledtével a libacomb készítésének módját járta körbe. Nemcsak elegáns és trendi éttermek sztárséfjeit kérdezte meg a libasütés fortélyairól, hanem elutazott egy eldugott kis zalai faluba is, ahol a helyiek és a fővárosból odalátogatók egybehangzó állítása szerint Ilus néni libacombja felülmúlhatatlan. Nagy kíváncsiság övezte a látogatást. Addigra már hallottunk ismert és egzotikusabb fűszerekről, gyümölcsökről, amelyek megbolondítják a libacombot, időmérő eszközökkel pontosan szabályozott sütési módokról, konfitálásról, párolásról, pirításról, méregdrága edényekről, amelyekben szinte „magától” elkészül a sült hús, így a műsor készítői és a nézők is csak azt latolgatták, vajon mi lehet az a titkos összetevő, az a rendkívüli hozzávaló, amely ezt a libacombot minden más libacombnál ínycsiklandozóbbá varázsolja.
A meglepetés valóban nem maradt el. Csak más lett, mint amire számítottunk. Ilus néni kedvesen magyarázta a műsorvezetőnek, hogyan sózza és borsozza meg a húst, és azt hogyan teszi egy egyszerű cserépedényben – valamennyi vízzel leöntve – a kemencébe. A riporter arcán a só-bors hadművelet után csodálkozás futott át, és mintha attól félt volna, hogy az idős hölgy a kamerák fénye okozta esetleges zavarában kifelejtette volna a lényeget, rákérdezett: „Ennyi? Nem kell még valami más is hozzá a són és borson kívül?” Ilus néni rendíthetetlen magabiztossággal válaszolt: „Édesem, ennyi. Nem kell ennek semmi más, csak só és bors és víz.”
A jó kérdés, a jó kérdésfeltevés számomra a coaching sava-borsa. Az alap, amit, ha jól tudunk használni, a látszólag egyszerű beszélgetés valódi változásokat indít el. AHA élmények és döntések születnek, a gondolatot tett követi, és látszólag felodhatatlan feszültségek válnak köddé az új felismerés fényében.
Módszertanok széles tárháza áll a rendelkezésünkre, kedvünkre bővíthetjük tudásunkat és eszköztárunkat számos területen: vannak széles körben elismertek és kevésbé ismertek, vannak egy-egy témára vagy helyzetre alkalmazható technikák, vannak, amelyek inkább az elme síkját érintik, mások az érzelmek világában hasznosíthatóak kiválóan, és vannak, amelyek a testet is bevonják a kívánt változás előidézését támogató folyamatokba.
Mégis, a rengeteg kitűnő módszer tengerében a kérdezés olyan, mint a fűszerek között a só. Ahogy a só kihozza az étel ízét, úgy a jól megfogalmazott kérdés az emberi agyat aktivizálja annak érdekében, hogy a válaszon gondolkodó kihozhassa saját magából a számára legmegfelelőbb megoldást, vagy rátaláljon egy új lehetséges nézőpontra.
Azt állítom ezzel, hogy nem érdemes az eszköztáradat coachként bővíteni? Távol álljon tőlem. Minden tudás, eszköz, módszer és minden technika, amit elsajátítottál, óhatatlanul is beépül abba, aki te vagy. A tudásodat nem feltétlenül csak aktívan használod. Csakúgy, mint a tapasztalat, átszüremlik minden megnyilvánulásodon.
Az alapokat azonban nem érdemes, és meggyőződésem szerint nem is lehet átugrani. A kérdezéstechnika ilyen alappillér a coaching folyamatában.
Kérdezni mindenki tud – mit kell azon tanulni? – kérdezhetné valaki frappánsan.
Valóban, kérdezni tudunk. Gyermekként még teljes nyitottsággal és kíváncsisággal telve tesszük fel kérdéseinket, amelyek a felnőttek szempontjából olykor talán zavarba ejtőnek is tűnhetnek. Felnőttként már óvatosabban kérdezünk, tapintatosabbak vagyunk, és a gondolatban feltett kérdéseinknek csak egy – biztonságosnak ítélt – részét tesszük fel. Lehetőségünk van azonban a bennünk élő gyermekkori kíváncsiságot a felnőtt tudatossággal összekapcsolva megtanulni úgy kérdezni, hogy kérdéseink abban támogassák a beszélgetőpartnerünket, hogy az általa megoldani kívánt helyzetben előre léphessen, elmozdulhasson a holtpontról, és saját képességeit kiaknázva valósítsa meg a vágyott elképzeléseit. A kérdés kimozdít bennünket a komfortzónánkból, kiszélesíti horizontot, és új nézőpontokat kínál.
Egyszóval: kérdezni jó. Játékos és ugyanakkor hatásos módja annak, hogy a világ egyre többet mutasson meg magából. Érdemes minél többször feltenni néhány nyitott kérdést – akár magunknak, akár másoknak – hogy újból és újból megtapasztalhassuk, hogy micsoda varázserő lakik az egyszerűségben.
Kaszás Ágnes